Köznevelési törvény kategória bejegyzései

„TANÁROK, DIÁKOK, SZÜLŐK! NE DŐLJETEK BE! MOST AKARNAK CSŐBE HÚZNI TITEKET!”

„Szabó Tímea országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, mi történt a parlament oktatási bizottságának keddi ülésén.”

Tovább a 24.hu írására ⇒⇒⇒


2016. február 13.


A HAT álláspontja a Pedagógus Etikai Kódexről

A Hálózat a Tanszabadságért mozgalmat a Köznevelési törvény elleni tiltakozás hívta életre. Az Orbán-kormány Köznevelési törvénye az oktatásügyben megjelenő maradiság jelképe, a nevelésügy valóságos kihívásaival szemben tökéletesen érzéketlen tákolmány. A Pedagógus Etikai Kódex e törvény „beteljesítésének” újabb eleme. Az „etikai szabályozás” nemes öltözékébe bújtatva valójában a pedagógusok feletti korlátlan hatalomgyakorlás jogi szabályozáson kívüli eszközét akarják létrehozni.

A szöveg belső ellentmondásokkal, nyelvi képtelenségekkel is terhelt. Teljesíthetetlen követelményeket, egyes helyeken értelmezhetetlen, más helyeken a pontatlan fogalmazás miatt akárhogy is értelmezhető elvárásokat tartalmaz, a szolgalelkűséget tekinti mértéknek. Összefoglalva: minden szakszerűséget nélkülöző dokumentum.

A HAT fölöslegesnek tartja, hogy a jogi szabályozáson túl egyéb „etikai” szabályokkal is korlátozzák a pedagógusokat munkájukban, különösen mindennapi életvezetésükben.

A HAT üdvözli azokat a civil és politikai szervezetektől származó megnyilatkozásokat, sajtóban megjelent elemzéseket, melyek a Pedagógus Etikai Kódex szellemiségét és szövegét elutasítják. Felhívja ezen szervezetek figyelmét az együttműködés, az összehangolt ellenállás szükségességére. A Kódex sorsa az iskolákban, a tanári szobákban dől el. Ezért a HAT olyan kezdeményezésekre, akciókra hív fel, melyek elérik a tantestületeket, s a pedagógustársadalom jelentős részében váltanak ki aktivitást.

Legyen a Kódexszel szembeni ellenállás a nevelésügyben okozott károkozás megállításáért és a demokratikus viszonyok helyreállításáért vívott küzdelmünk új szakasza.
 

Hálózat a Tanszabadságért


Kérdések és válaszok…

Válaszok az Etanulás Módszertani Kutató Intézet által a TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 azonosító számú projekt keretében, a köznevelési rendszerhez kapcsolódó jogi szabályozás átfogó vizsgálata témájában megfogalmazott kérdésekre

A Hálózat a Tanszabadságért álláspontjának összefoglalásaként összeállította: Nahalka István

Az Oktatási Hivatal a „XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz” című, TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 azonosító számú projekt keretében „A köznevelési rendszerhez kapcsolódó jogi szabályozás átfogó vizsgálata” címmel K+F projektet indított, melynek megvalósítására az Etanulás Módszertani Kutató Intézet Kft. kapott megbízást. A Kft. 2014. május 6-ra szakértői kerekasztal tanácskozást hívott össze, a programra a Hálózat a Tanszabadságért képviseletében magam is meghívást kaptam. Az alábbiakban ismertetem a Kft. által előre kiadott, a kerekasztalon megvitatandó kérdéseket, és egy javaslatot az azokra adandó válaszokra. A kérdések dőlten, vastag betűs szedéssel szerepelnek.

1. Milyen alapvető szabályozási igények merültek fel a köznevelési jogalkotási, jogszabály módosítási folyamat megkezdése előtt az előző kormányzati ciklusban? Az igényt kik fogalmazták meg, milyen csatornákon és formában jutott el a jogalkotókig?

Ezek a szabályozási igények az oktatáspolitika később vezetői pozícióba került személyiségei, elsősorban Hoffmann Rózsa által megfogalmazott igények voltak, illetve háttérként, keretként a KDNP választásokra készült oktatási programja szolgált. E változtatások elvi alapjai már korábban napvilágot láttak, elsősorban a „Mester és Tanítvány” című folyóiratban, például Pálinkás József és Hoffmann Rózsa tanulmányaiban. Ezek a szabályozási igények tartalmukban elsősorban a következők voltak:

  • Osztályozás, évismétlés tilalmának megszüntetése a 2. évfolyamtól.
  • A 10 százaléknál magasabb arányszám, illetve súlyos fogyaték esetén a sajátos nevelési igényű gyerekeket 5, legfeljebb 8 fős csoportokban lehet nevelni.
  • A hátrányos helyzetű zónák iskolái az államtól kiemelt szakmai és anyagi segítséget kapnak.
  • Minden településen, ahol legalább 8 gyermek szülei igénylik, működnie kell alsó tagozatnak.
  • Hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokra vonatkozó kritériumok megfogalmazása.
  • A pedagógiai szakmai szolgáltatás állami kézbe vétele (itt még kivétel lehet a továbbképzés tartása).
  • Itt még kistérségi szinten is szerepel pedagógiai szakszolgálat szervezése, később ez megyei szintre került egyértelműen.
  • Mindenki számára kötelező, egységes tananyag a NAT-ban.
  • Felsőfokú tanulmányokhoz emelt szintű érettségi kell.
  • Megszűnik az előrehozott érettségi.
  • Érettségi vizsgatárgyak számának jelentős csökkentése.
  • Egy tantárgyhoz egy-egy évfolyamon legföljebb 3 tankönyv engedélyezhető. Ebből 2 lett.
  • „Országos szakmai ügyekben kitüntetetten a szakmai köztestületé, a Közoktatás-politikai Tanácsé, a felsőoktatásban a professzorok választott testületeié és a parlamenti pártoké a javaslattétel, majd a véleményezés joga”. Ehhez képest egészen más történt.
  • A nemzetiségi és a gyógypedagógiai tankönyvek ingyenessé válnak 2011-től (bekövetkezett, de csak a 2013/2014-es tanévtől).
  • Minden jóváhagyott tankönyv ingyenes lesz. Ez persze nagyon határozatlan. (Mikortól és kiknek?)
  • Meg kell teremteni a normaszegő tanulók büntetésének lehetőségét: a közösségre bizonyítottan veszélyes fiatalokat kis létszámú osztályokban kell nevelni, képezni.

Érdekes módon néhány azóta bekövetkezett változásról egy szó sincs, vagy nem úgy szerepel a programban, mint ahogy az megvalósult.

  • Nincs szó az iskolák államosításáról.
  • Nincs szó az intézményvezetők döntési jogkörének radikális szűkítéséről.
  • Nincs szó a tankönyvellátás államosításáról.
  • Nincs szó a tankönyvkiadás államosításáról.
  • Nincs megfogalmazva, hogy a szakiskolák képzési éveinek száma egységesen 3 legyen.
  • Nincs szó a szakiskolai közismereti oktatás képzési idejének megfelezéséről, harmadolásáról.
  • Nincs szó a pedagógiai szakszolgálatok megyékhez rendeléséről.
  • Nincs szó a többcélú intézmények megszüntetéséről.
  • A programban még egy iskolatípusra vonatkozóan többféle, legalább 3 kerettanterv fejlesztése szerepel.
  • Itt még legalább 10%-nyi szabadságot biztosítottak volna a helyi tantervek meghatározásával összefüggésben. Bár a szöveg e tekintetben ellentmondásos.
  • Az iskolák itt még egyedi tantervvel, engedéllyel eltérhettek volna a kerettantervektől, később ez már csak kerettanterv-készítés és -akkreditáltatás keretében vált lehetségessé.
  • Nem 3, hanem csak 2 könyvet engedélyeznek egy tantárgyhoz egy évfolyamra.

Ám e programban voltak olyan tételek, amelyeknek éppen az ellenkezője következett be:

  • szektorsemlegesség,
  • intézmények szakmai autonómiája,
  • az oktatás sok más terület előtt elsőbbséget élvez,
  • minden korosztály közel felének legyen lehetősége felsőfokú tanulmányokat folytatni államilag finanszírozott formában,
  • a felső-, a köz- és a szakoktatás mérhető teljesítménye emelkedjék a világranglista élvonalába,
  • az oktatási rendszer finanszírozásának GDP-arányos százaléka haladja meg az EU legfejlettebb országaiét,
  • „A közoktatás működési alapelve a demokrácia érvényesülése minden szinten, amit az előkészítésben zajló széles körű konzultáció, a testületi döntések prioritása és a megfelelő kontroll biztosít”.

További igények jelentek meg az Iparkamara részéről, amelyek nagy valószínűséggel személyes csatornákon keresztül, közvetlenül a miniszterelnökhöz jutottak el. Ezek a törekvések nagymértékben hozzájárultak a szakiskolai képzés ellehetetlenítéséhez, színvonalának csökkentéséhez.

Az igények nagy részét a KDNP, jelesül Hoffmann Rózsa fogalmazta meg. Az eljutása természetesen így nem kérdés.

Ugyanakkor nagyon fontos rámutatni, hogy az oktatási rendszer formálásában a szabályozási igényeket és szükségletet a Fidesz–KDNP pártszövetség hatalmi érdekei határozzák meg minden ízükben. Ami az oktatás területén történik, az levezethető a hatalmon lévők központosítási törekvéseiből, egy megkérdőjelezhetetlen és leválthatatlan hatalmi központ uralma fenntartásának igényéből, a széles körű demokratikus mechanizmusok ellehetetlenítésére való törekvésből. A külső szemlélőnek ‒ ha kritikusan viszonyul ehhez az irányítási rendszerhez ‒ határozottan az a meglátása, hogy az oktatási rendszerrel kapcsolatos döntések nem oktatáshoz értő (sőt, az oktatáshoz nem értő) hatalmi szervezetek és egyes személyek kezében vannak. Nem érvényes már, hogy az oktatást irányító testületek, szervezetek, vezetők a társadalmi folyamatok analízise alapján hoznak döntéseket, és azok megfelelnek valamilyen racionális szakpolitikai paradigmának. Még egyszerűbben: már régóta nem az oktatás ügyeiről van szó, amikor oktatásról döntenek: hatalmi döntések ezek, a hatalommegtartás érdekének alávetve minden más érdeket.

2. Hogyan ítéli meg a köznevelést érintő jogszabályalkotás stratégiai megalapozottságát (időzítés, minőség, egyértelmű prioritások meghatározása, stb.)?

A köznevelést érintő jogszabályalkotást stratégiailag az a szűk szakmai csoport határozta meg, amely elsősorban egyházi felsőoktatási intézményekben oktató, az oktatáspolitikában is szerepet vállaló szakemberekből állt. Időzítése – ha jól értem a szempontot – a jogszabályalkotók szempontjából megfelelő volt, hiszen a köznevelési rendszer átállítása egy új pályára már 2005 előtt megjelenik a szaksajtó egy jól körülhatárolható részében. Ugyanakkor az időzítés itt mást is jelenthet, és ha így értelmezzük, akkor súlyos gondok voltak és vannak. Ha az időzítés azt jelenti, hogy a jogszabályalkotás konkrét aktusai időben, a részfeladatok, például a társadalmi egyeztetés végrehajtásához megfelelő hosszúságú időt biztosítva történtek-e, akkor azt kell mondanom, hogy nem ismerek olyan esetet, amelyben ez teljesült volna. Kapkodó, a határidők betartására nem ügyelő, éppen ezért a hibázás veszélyét is hordozó, de még fontosabb, hogy a jogbiztonságot veszélyeztető jogalkotásról van szó.

A prioritások egyértelműen megfogalmazottak voltak a koncipiálás során. E prioritásokat azonban számos kritika érte. Az figyelhető meg, hogy a pedagógiai szakmában dolgozók egy része: vegyesen pedagógusok, kutatók, szakértők és az oktatásban érintett vállalkozások dolgozói kezdettől erős kritikával illetik a kormány által megfogalmazott prioritásokat. Mint ahogy a hasonló szakmapolitikai folyamatokkal kapcsolatban ez mindig, és a világon mindenhol megszokott, az e kritikát aktív módon megfogalmazók köre a szakmailag érintett, 150-180-ezer főhöz képest szűk, és ugyanolyan szűk, sőt, ha lehet, még szűkebb az ezen oktatáspolitika ‒ az alapelvek, a prioritások mellett aktívan kiállók köre is. Tudomásul kell venni, hogy a pedagógus társadalomnak csak egy kis része vesz részt szakmapolitikai tevékenységekben aktívan. Ebből levonni következtetéseket az egész szakmában meghatározónak tekinthető álláspontokra, és különösen általában a közvélemény állásfoglalására nem lehet. Két tudományos módszerekkel elvégzett felmérés áll rendelkezésünkre arról, hogy a közvélemény és a pedagógustársadalom hogyan viszonyult az átalakítás lépéseihez, egyrészt a Budapest Intézet delphi-kutatásának eredményei (Váradi és Sütő 2013), valamint a TÁRKI omnibusz felmérése (Lannert 2012). Ezek a kutatások azt mutatták, hogy mind a pedagógusok és más szakértők körében, mind a közvéleményt tekintve a változtatások elfogadottságáról vagy nem elfogadottságáról vegyes kép alakítható ki, a kérdések nagyobb részében a kritika a domináns.

Az igazi probléma azonban a minőség. Ennek véleményezése előtt azonban meg kell mondani, hogy egyáltalán milyen koncepciókról és stratégiákról van szó. Ugyanis ezek köre igencsak szűk. Valójában csak néhány jelentősebb dokumentumról lehet szó, ezek elsősorban a következők:

  • a KDNP oktatáspolitikai választási programja,
  • a Nemzeti Együttműködés Rendszerének leírása, másképpen a kormányprogram,
  • a köznevelési törvény koncepciója,
  • a szakképzési törvény koncepciója
  • az EFOP kormányzati tervezete.

Ezek a következő jellegzetességekkel bírnak:

  • A KDNP programja már jelzésszerűen megjelenítette a 2010 és 2014 közötti oktatáspolitika főbb vonásait, ugyanakkor még nem tartalmazta azokat a radikális lépéseket, amelyek ténylegesen jellemezték e területet a későbbiekben. Mint „fogyasztásra szánt” pártprogram, nincs benne részletes elemzés a Magyarországon kialakult helyzetről (eltekintve néhány rosszízű, igaztalan, az előző oktatásirányítást kritizáló, vagy inkább dehonesztáló megjegyzéstől), nem tisztázza egy koncepció szakmai alapjait (a néhány szakmainak tűnő általánosabb megállapítás nem helyettesíti az alapos elemzést).
  • A kormányprogram valójában nem szól a közoktatás egészéről, egészen durva tévedéseket tartalmazó megállapítások szerepelnek benne a szakképzésről és a felsőoktatásról. Csak annyi a mondanivalója, hogy túl sok a diplomás és kevés a szakmunkás, illetve, hogy a szakképzésben a gyakorlatot kell előtérbe helyezni az elmélettel szemben. Ez a mondanivaló tökéletesen ellentmond minden ismert ténynek, a belőle levont következtetések a feladatokra vonatkozóan Magyarországra nézve rendkívül veszélyesek.
  • Vagyis a KDNP-programot, valamint a NER leírását igencsak korlátozottan tekinthetjük a jogszabályalkotás stratégiai előkészítésének vagy koncepciónak.
  • A törvénykoncepció rendkívül alacsony színvonalon elkészített dokumentum, szakmailag, oktatáspolitikai, irányítási szempontból, illetve nyelvi megformálásában szinte értékelhetetlen:
    • Kiindulópontja sokkal inkább a liberális oktatáspolitika mondvacsinált, a tényeket semmibe vevő érvekkel történő támadása, semmint valamilyen koherens, szakmailag védhető oktatásirányítási elképzelésrendszer.
    • Ami szakmailag egyáltalán értékelhető, számba vehető a dokumentumban, az nagyrészt ellentmond a nemzetközi kutatási eredményeknek és oktatásirányítási tapasztalatoknak, valamint éppen ellentétes azokkal a reformokkal, amelyeket az oktatásukat tekintve sikeres országok az elmúlt évtizedekben végrehajtottak, e szempontból legfontosabb sajátossága a minden téren megnyilvánuló centralizáció, amelynek éppen az ellenkezője az alapvető tendencia a fejlődő oktatási rendszerekben.
    • Bár néhány kérdésben valós problémákat vet fel (így például az iskolairányítás szintje valóban problematikus volt az 1993 után kialakult rendszerben, hiszen csak korlátozottan érvényesült abban a rendszerben is a szubszidiaritás), azonban a megoldások az esetek döntő többségében nem a létező problémák megoldása felé mutattak, hanem sokkal inkább még komolyabb problémák keletkeztek az intézkedések nyomán.
  • A szakképzési törvény koncepciója is véleményezhető volt, és ebben az esetben még az is igaz, hogy a végső koncepció szövegben néhány kritikai észrevételt figyelembe vettek a szerkesztők. A helyzet paradoxona, hogy ezek a változtatások magában a törvényben nem érvényesülhettek, mert ellentétesek voltak a köznevelési törvénnyel.
  • Az EFOP-program valójában nem is jogszabályhoz kötődő dokumentum, legföljebb azért sorolható ide, mert az oktatás egészének koncepcionális tervezésére vonatkozó leírás, természetesen a fejlesztési folyamatokra összpontosítva. A dokumentum nem elemzi érdemben a megelőző (HEFOP, TÁMOP) programok eredményességét és hatékonyságát. Készítői úgy tesznek hitet számos európai oktatásfejlesztési alapelv mellett, hogy közben egy szót sem vesztegetnek arra, hogy amit a magyar kormány ez ügyben tett, az éppen e törekvésekkel ment szembe. Úgy kívánja szolgálni az alapvetően megváltoztatott állami oktatásirányítás konszolidációját, hogy közben elfogadja az európai célkitűzéseket, és e nyilvánvaló ellentmondás feloldására semmit nem tesz. Ennek a „kettős lelkületnek” az az eredménye, hogy a dokumentum valójában nem járul hozzá a hazai oktatási jogszabályalkotás koncipiálásához.

3. Hogyan, milyen formában zajlott a szakmai konzultáció a koncepció- és stratégiaalkotási folyamatban?

Koncepcióalkotásról a közoktatást tekintve valójában csakis a köznevelési, valamint a szakképzési törvény előkészítése kapcsán beszélhetünk. A nagy átalakításoknak, a törvényből következő reformok konkrétabb kivitelezésének már nem voltak koncepciói, pedig sok esetben, így például a tartalmi szabályozás kialakításában, a tankönyvpiac szabályozásában, a KLIK létrehozásakor erre szükség lett volna.

Egyetlen esetet tudok, amikor tudományos kutatás előzött meg egy intézkedést, ez a pedagógus minősítési rendszer kialakítása. Ez a példa is felemás azonban: egyrészt a kutatás befejezése előtt, bizonyos részletek vizsgálatának hiányában történt meg a szabályozás, másrészt a tárca egyáltalán nem fordított figyelmet az övétől elütő, ugyanakkor nemzetközileg igencsak jelentős elképzelések megismerésére és diskurzusba való bevonására. Indokolt lett volna a kialakítottnál szélesebb szakmai alapokon megvitatni a kérdést, akár alternatív szakmai koncepciók kidolgozására is lehetőséget kellett volna biztosítani. Természetesen a döntés joga az éppen a hatalmat gyakorlóké, azonban éppen e döntés megalapozása kívánná, hogy ha már a döntést kutatások készítik elő, akkor a tudományos megközelítésekben jelen lévő, jelentős, nem azonnal kizárható tudományos alternatívák is szerephez jussanak.

A köznevelési törvény megalkotásával kapcsolatban pedig a koncepcióval összefüggésben konzultációról egyáltalán nem beszélhetünk, hacsak annak nem tekintjük az egyoldalú véleményezési lehetőséget. A fennálló jogszabályok akkor sem tették szükségessé, mint ahogy ma sem szükséges, hogy valamifajta párbeszéd folyjék a jogszabályalkotást megelőzően a koncepciókról, ilyen nincs is. Ami van, az a jogszabály betűjének megfelelő, általában nagyon rövid ideig tartó tervezetvéleményezés, ami csak rendkívül alacsony szintű egyeztetést jelent.

4. Melyek a jelenlegi – köznevelést érintő – stratégia- és koncepcióalkotás fontosabb hiányosságai, problémái, illetve fő előnyei, erősségei?

A következő főbb hiányosságokat, problémákat látom (és nem látok erősségeket, előnyöket):

  • A legfőbb gond az, hogy a 2010 és 2014 között működő oktatásirányításról minden sokszor hangoztatott elvi eltökéltsége, bizonyos pedagógiai elvek melletti állandó kiállása ellenére sem állíthatjuk, hogy abban a jogszabályalkotás koncepciózus volt. Ez nem azt jelenti, hogy az oktatásirányításnak nem voltak preferenciái, és nem képviselt néhány elvet, ilyenekről az eltelt négy év során, de már azt megelőzően is sokat hallottunk. A koncepciótlanság inkább a szakpolitika-alkotás problémája értelmében értendő. Ha voltak is preferenciái és elvei ennek a kormánynak, nem volt képes azok alapján korszerű, a valós fejlődési lehetőségeket számba vevő, a valódi kihívásokra válaszolni tudó, mindenben a magyar oktatás, tágabban a magyar társadalom állapotát érdemben számba vevő koncepciót alkotni. Töredékes válaszai a felmerülő kérdésekre nem állnak össze szakpolitikává. „Látványos’” kudarcai pontosan dokumentálják ezt a helyzetet, ilyen a KLIK irányításképtelensége számos kérdésben, a tankönyvekkel kapcsolatos lehetetlen helyzet, a pedagógus minősítési rendszer bevezetésének súlyos anomáliái, az, hogy a tanulás eredményessége szempontjából valószínűleg lejtőre került magyar oktatásban a negatív folyamatok megállítására és visszafordítására egyáltalán nincsenek elképzelések stb. Ez az oktatási vezetés a közoktatást hibás munkaerő-piaci elképzelések kiszolgálójává tette.
  • Hasonlóan a korábbi, a rendszerváltást követően munkálkodó oktatási irányításokhoz, 2010‒2014 között sem történt meg a jogszabályok megalkotása előtt az alapos helyzetelemzés. Nem arról van szó, hogy a jogszabályok megalkotásának nem volt szakmai előkészítése. Ilyen előkészítésként nyilván a tárca is tud említeni még akár kutatásokat is, de szakmai háttérmunkát, munkacsoportok tevékenységét is. A kritika lényege, hogy ezek a szakmai előmunkálatok a legtöbb esetben csak a meghozandó intézkedések még nem jogi szövegként való leírásáig jutnak el.
  • A következő probléma, hogy a koncepcióalkotás során nem kerülnek szóba az alternatívák. Pontosabban fogalmazva: mivel a szélesebb szakmai közvélemény nem láthat bele a szakmai előkészítési folyamatokba, valójában nem lehet tudni, hogy az alternatívák milyen módon kapnak szerepet a koncepcióalkotásban. Az biztos, hogy a jogszabály-alkotási folyamatban nem kapnak szerepet a kormányzat oktatáspolitikai paradigmáját kritikusan szemlélő szakmai csoportok, szakemberek. Ez az alkalom, vagyis az a kerekasztal, amely az itt tárgyalt kérdések megvitatásával foglalkozik, üdítő kivétel, nem tudok még egyet mondani.
  • A jogszabályok megalkotását megelőző koncipiáló munkálatok nem átláthatóak. Nagyon gyakran még utólag sem tudjuk meg, hogy személy szerint kik vettek részt a szakmai előkészítésben, az ilyen munkálatok tervezésével, szervezésével, a benne résztvevők személyével, a módszerekkel stb. kapcsolatos információk nem férhetők hozzá. Nem arról van szó, hogy egy koncepció kialakításának szakmai feladatai valamifajta „össznépi megmozdulások” kellene, hogy legyenek, érthető az a törekvés, hogy a kormányzat szakértői csoportok önálló, a további részleteket az eredmény elkészültéig nyilvánosságra nem hozó munkáját preferálja, azonban a jelenleg érvényesülőnél a szakmai és nem szakmai közvélemény tájékoztatása a munka egészéről fontos lenne. Már csak azért is, hogy a közvélemény láthassa, itt valóban komoly szakmai előkészítés zajlik olyanok részvételével, akikben a szakma nagy része megbízik, s olyan módszerekkel, amelyek valóban jól alkalmazhatók az ilyen helyzetekben. Az esetek nagy részében a transzparencia hiánya nagy valószínűséggel éppen annak tudható be, hogy ezek a feltételek nem érvényesültek.

5. Véleménye szerint mennyire járultak hozzá a kötelező hatásvizsgálatok a jogszabályalkotás minőségének javításához?

E kérdésben nem tudok egyértelműen állást foglalni. Egyetlen előzetes hatásvizsgálat sajtóban megjelent bizonyos részleteit láttam (a köznevelési törvény előkészítése során várható költségekről és megtakarításokról készített elemzés, amely a minisztérium „titkos jelentéseként” vonult be a köztudatba), arról tudom, hogy a vonatkozó jogszabályalkotás során teljes mértékben figyelmen kívül hagyták az illetékesek. A hatásvizsgálatok eredményei nem hozzáférhetők (hacsak nem voltam nagyon ügyetlen ezek megkeresésében), nincs módom megvizsgálni, hogy azok mennyire hatottak a jogszabályalkotás minőségére.

6. Milyen formája és eredménye volt a szakmai konzultációnak a jogszabály-tervezetek elkészítésekor? Min múlott a jogszabálytervezetek egyeztetésének mélysége, minősége?

Mint már korábban is szerepelt, itt szó sincs szakmai konzultációról, pusztán véleményezésről, majd a vélemények lényegében önkényes figyelembe vételéről, és erről is csak azokban az esetekben, amikor nem országgyűlési egyéni képviselői indítványról van szó. Ez az egész folyamat olyan, mintha a véleményt írni hajlandó szakemberek és szervezetek be lennének vonva a jogszabály alkotásába abban az értelemben, hogy az elkészült szövegben előforduló nyelvi és logikai problémákat észrevegyék, esetleg kiegészítsék a szöveget nyilvánvaló, és az alapokat nem megkérdőjelező javaslatokkal. Minden ilyen véleményezés valójában azt a célt szolgálja, hogy még tökéletesebb legyen – az eredeti elképzeléseknek megfelelően – a szöveg, és hogy fel lehessen mutatni, a jogszabály megalkotója törődött az egyeztetés feladatával. Több szervezet, illetve szakember is abba a helyzetbe került az ilyen véleményezések során, hogy eljuttatta ugyan a tárcához véleményét, de az az alapokat utasította el, így valójában az egyeztetési folyamatban semmilyen szerepet nem játszott. E szervezetek egyébként – maga a Hálózat a Tanszabadságért is – ettől függetlenül makacs módon eljuttatta véleményét a továbbiakban is a tárcához, miközben tagjaik világosan látták, hogy véleményük érdemi szerepet nem játszhat. E szervezetek elfogadnák, hogy véleményük háttérbe szorul, ha egy vita, egy diskurzus keretében kerülhetne sor arra, hogy megfogalmazzák véleményüket. Ilyenre azonban az elmúlt négy évben egyetlen alkalommal sem került sor. Nem a hatalmat gyakorlók hatalomgyakorlásra való jogát vitatjuk, hanem ezt a minden racionalitással szemben álló gyakorlatot.

A jogszabály-egyeztetések (valójában véleményezések) mélysége, minősége mindezek miatt az egyeztetésre alkalmazott módszeren múlott elsősorban. Ez a módszer alkalmatlan volt arra, hogy mély, minőségi egyeztetési folyamatok jöjjenek létre.

Még egyszer leszögezem: nem azt vetjük fel problémaként, hogy nem a mi elképzeléseink nyertek teret az oktatáspolitikában. Tudomásul vesszük, hogy a választásokon hatalmat szerzett pártok határozzák meg az alapelveket. Ezek azonban nem kell, hogy örök érvényűek, megváltoztathatatlanok legyenek, a konkrét irányítási, szabályozási folyamatokban, egy korszerű szakpolitika megformálása során érdemes a megközelítéseknek, az elgondolásoknak szélesebb körét bevonni a szakmai előkészítés folyamataiba. A tudományban trivialitás, hogy ha egy diszciplína nem teszi ki magát a kritikának, olyan a fogalmi szerkezete, az alapelvei, hogy erre a kritikára lehetőség sincs, akkor az nem tudomány (lásd Karl Popper szerint a marxizmus, a freudizmus vagy a teológia). A tudományban a falszifikálhatóság rendkívül fontos érték és alapelv. Az oktatáspolitikának természetesen nem kell másolnia a tudományt, ám ebben az esetben már csak jól felfogott önérdekből is indokolt lenne a hasonló „viselkedés”.

7. Melyek a jelenlegi köznevelési jogalkotási gyakorlat fontosabb hiányosságai, problémái, illetve fő előnyei, erősségei?

A fentiek alapján is állíthatjuk, hogy 2010 és 2014 között a jogalkotási gyakorlat legfőbb problémái a szakmai előkészítés nem megfelelő volta, a társadalmi egyeztetés csökevényessége, a jogszabályok megalkotásának és elfogadásának kapkodó jellege voltak.

Olyan jogszabályok születtek, amelyek esetében nem volt társadalmi vita, egyeztetés. Ez az eljárás egyetlen esetben sem ütközött – ismereteim szerint – jogszabályba, azonban a jogalkotási folyamat demokratikus jellegével, a jogbiztonsággal, a jogállamiság érvényesülésével kapcsolatos általános elvek alapján viszont alapvetően kifogásolható. A szabály szerint az Országgyűlés elé kerülő önálló képviselői indítványok esetén nem szükséges az előzetes egyeztetés. Ennek azonban kivételes, és súlyos érvekkel alátámasztott eljárásnak kellene lenni. Alkalmazásának gyakorisága azonban azt mutatja, hogy itt valóban jogalkotási alapelvek sérülnek. Példák:

  • Még 2010 májusában úgy fogadta el az új Országgyűlés a közoktatási törvény módosítását, hogy a javaslat végső megformálását nem előzte meg társadalmi vita és egyeztetés. A javaslatot Hoffmann Rózsa személyes, képviselői indítványként nyújtotta be elfogadásra.
  • Hasonló volt 2012 júniusában a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény módosítása Hoppál Péter és Michl József előterjesztésében, amely esetében, ugyan ismét nem sértve a szabályokat, szintén nem történt társadalmi egyeztetés.
  • A köznevelési törvényt sok lényeges pontjában módosító javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé 2013 márciusában Michl József és Hoffman Pál, ez esetben sem volt – nem kellett, hogy legyen – egyeztetés.

A társadalmi egyeztetés az oktatási jogalkotásban kimerül az új jogszabályok írásban történő véleményezésében. A jogszabályok megalkotását nem előzik meg valóságos viták, tényleges, párbeszéden alapuló egyeztetések. Nincs mód a különböző megközelítések ütköztetésére. Ez korlátozza a jogszabályok előkészítése során érvényesítendő széles körű társadalmi egyeztetés tartalmas megvalósítását. E tekintetben is ugyanazok állíthatók, mint amiket megfogalmaztunk a jogszabályalkotás koncepcionális előkészítésével összefüggésben.

Rendszeresen nagyon kevés idő van a jogszabályok társadalmi egyeztetésére. Természetesen ez csak akkor ütközik jogelvekbe, ha erre az egyeztetésre szükség van, tehát nem kerül szóba az egyéni képviselői indítványok esetén. A jelenség szinte minden érintett jogalkotási folyamatban tapasztalható volt.

Az előzetes hatásvizsgálat nem transzparens. Az előzetes hatásvizsgálatok nem megismerhetők a szélesebb, vagy a szakmai közvélemény számára.

Az előzetes hatásvizsgálat elhagyására a vonatkozó jogszabály túlságosan széles lehetőségeket biztosít. A 24/2011. (VIII. 9.) KIM-rendelet lehetővé teszi, hogy a hatásvizsgálat elmaradjon, ennek csak az a feltétele, hogy a szabályozás sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződjék. Bár nincsenek közvetlen adataim, mégis valószínűnek tartom, hogy e jogszabályhelyre hivatkozva számos esetben maradt el az előzetes hatásvizsgálat.

Sajátos jogszabály-alkotási problémaként az is előfordult az oktatásért felelős tárca gyakorlatában, hogy a normatív jogalkotást megkerülő módon, körlevelekben leírt, vezetők által megfogalmazott utasításokkal történt szabályozás. Erre a problémára legutóbb az általános jogok biztosa hívta fel a figyelmet a 2013. évi tankönyvterjesztéssel összefüggésben, majd 2014-ben a tankönyvrendeléssel összefüggő feladatok esetén is hasonló helyzet adódott.

A jogszabályok be nem tartásának alig vannak következményei, és erről maga a jogszabályalkotás is tehet, hiszen a törvények és a rendeletek nem szabályozzák az ilyen esetekben követendő eljárást. „Látványos” módon jelent meg ez a probléma a tankönyvbotrány idején 2013-ban, amikor a nyilvánvalóan jogszabályokat sértő tevékenységek esetén azoknak nem voltak szankciókban megnyilvánuló következményeik. A tankönyvellátás anomáliáinak következtében például nyilvánvalóan sérültek a családok jogai, következményekről azonban nem hallottunk. A problémára szintén az általános jogok biztosa hívta fel a figyelmet.

A törvények megalkotása után a végrehajtást szolgáló rendeletek túl későn jelennek meg. Ez a probléma is csökkenti a jogbiztonságot, és nagyon konkrét oktatásszervezési problémákhoz vezet.

A jogalkotás gyenge színvonaláról sokat elárul két jelenség: (1) törvények esetén az Országgyűlésben az oktatással kapcsolatos javaslatokhoz feltűnően nagy számú módosítási javaslat érkezik, és elsősorban a kormánypárti képviselők részéről, (2) a jogszabályokat indokolatlanul sűrűn kell módosítani.

8. Megítélése szerint hogyan illeszkednek az Nkt. végrehajtási rendeletei és az egyéb releváns rendeletek az oktatáspolitikai célokhoz, elvekhez?

Az a baj, hogy egészen pontosan nem lehet tudni, hogy mik az oktatáspolitikai célok és elvek. Természetesen a már fentebb is tárgyalt koncepciókat tartalmazó dokumentumok ‒ ezek között is elsősorban a 2011-ben napvilágot látott törvénykoncepció ‒ mondanak valamit e célokról és elvekről. Amit mondanak, illetve mond a törvénykoncepció, az nem vehető nagyon komolyan. Megfogalmazásának súlyos nyelvi és szakmai problémái miatt erősen kétséges, hogy a magyar oktatási rendszer elé tűzött, a hatalmon lévők által megfogalmazott célokat egyértelműen, és legalább formai értelemben megadnák.

Természetesen a fenti kérdés megítélhető más módon is. Mondhatjuk azt, hogy az oktatáspolitika célja általános értelemben egy hatékony, eredményes, méltányos oktatási rendszer kialakítása, és feltehetjük a kérdést, hogy a jogszabályalkotás vajon ezeknek az általános céloknak az elérését szolgálja-e. Szorosan véve, a jogszabályalkotással kapcsolatban a kérdés nem releváns. Ennek az az oka, hogy a jogszabályalkotás, maga a folyamat, már korábban elhatározott változtatások kifejezője, már létező szándékokat formalizál, és valójában az a kérdés, hogy ezek a törekvések, szándékok, változtatások megfelelők-e a leírt szempontokból. Ha ez is érdekes a kutatás során, akkor ezzel összefüggésben az az álláspontunk (HAT), hogy a 2010 óta bekövetkezett változások meggyőződésünk szerint rontják az oktatási rendszer eredményességét, csökkentik hatékonyságát, és alacsony szintre szállítják le a méltányosságot is a rendszerben. Hogy ebben igazunk van-e, az természetesen csak később lesz lemérhető. Álláspontunkat nagyon szikár módon fogalmazva a következőkre alapozzuk:

  • A változtatások‒ különösen a legkülönbözőbb területeken érvényesülő centralizáció ‒ megfojtják a 2000-es évek elejétől egy rövid ideig érvényesült intézményi, pedagógusi kezdeményezéseket, a rendszer szereplőit erősen egy szűk végrehajtói szerepbe kényszerítik, ami blokkolja a megújulási, fejlesztési folyamatokat. A változtatások jelentős mértékben visszaszorítják az innovativitást.
  • A változások egy működésében kaotikus rendszert hoztak létre.
  • A változások egy, a korábbinál is inkább szegregatív módon működő, a látens és manifeszt diszkriminációt megtartó, vagy akár növelő szisztémát hoztak létre, az esélyegyenlőtlenségek növekedése prognosztizálható.
  • A változtatások nem a magyar oktatás akut problémáinak megoldását szolgálják. Az akut problémák: az esélyegyenlőtlenség rendkívül magas szintje, a pedagógiai kultúra alacsony színvonala, a tehetségnevelés eredménytelensége, az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés súlyos eredménytelensége egy viszonylag nagy csoport esetében. A magyar oktatási rendszer nem produkál a nemzetközi felmérések szerint olyan eredményeket, amelyekkel elégedettek lehetnénk, s amelyek azt jeleznék, hogy az ország fejlődési szükségletei szerint elvárható eredményességgel működik az oktatási rendszer. A döntések e helyzet megváltoztatását sem célozzák.

Az illeszkedés nem megfelelő voltának álláspontunk szerint két oka van:

  1. Az oktatási rendszer átalakítását irányító törekvések, szándékok szakmai alapjai hibásak, a magyar társadalom jelenlegi állapotában nem adaptívak.
  2. Olyan kényszerek működnek az oktatási rendszer szabályozásával és működtetésével kapcsolatban, amelyek jelentős további tehertételt jelentenek. Jól láthatóan a miniszterelnök akarat érvényesült számos kérdésben az oktatás szabályozása során, ezt az akaratot azonban nem az oktatás belső törvényszerűségei és a magyar társadalom fejlődésének az oktatás fejlődésében megragadható céljai motiválták, hanem egyszerű hatalmi törekvések és érdekek.

9. Hogyan, milyen formában zajlott a szakmai konzultáció a végrehajtási rendeletek elkészítésekor? Milyen eredménnyel zárult?

A rendeletekkel kapcsolatos szakmai konzultációkról szóról szóra ugyanazt mondhatjuk, mint amit a koncipiálással, valamint a jogszabályalkotással kapcsolatos hasonló kérdésekre adott válaszainkban már leírtunk.

10. Milyen monitoring-, mutató rendszer szolgálja a törvény eredményeinek nyomon követését, visszacsatolását a jogalkotási folyamatba?

E kérdésről információk hiányában nem tudok nyilatkozni. Elképzelhető, hogy ez pusztán ismerethiány, de valószínűbbnek tartom, hogy következetesen felépített és működtetett monitoring-rendszer nem létezik.

11. Melyek a köznevelési jogszabályok implementációjának fontosabb hiányosságai, problémái, illetve fő előnyei, erősségei?

A legfőbb hiányosságok, problémák maguknak a jogszabályoknak a tartalmából adódnak. Elhamarkodott, végig nem gondolt, a szabályozott rendszer adott helyzetében nem adekvát és nem adaptív szabályozás előírásait szinte biztosan csak hibásan, sok problémával lehet végrehajtani, vagyis az implementáció eleve csak kudarc lehet. És ezen a tárca minden valóságalapot nélkülöző „sikerjelentései” sem segítenek. E tekintetben állatorvosi lónak tekinthető a KLIK létrehozása és működése. Az oktatásirányítás szélsőséges centralizálása – ezt fentebb is már többször leírtam – téves irány. A létrehozott szervezet ab ovo nem működhet megfelelően. A konkrét szabályozás még tovább nehezítette a helyzetet azzal, hogy a központhoz nem rendelt megfelelő dolgozói létszámot és a feladatok ellátásához alkalmas finanszírozást.

Idézett szakirodalom

Lannert Judit 2012. Közvéleménykutatás az oktatás területén a lakosság és a pedagógusok körében (A 2012 decemberében végzett adatfelvétel elemzése). TÁRKI, Budapest.

Váradi Balázs és Sütő Tímea (szerk.) 2012. A foglalkoztathatóságot, a méltányosságot és az alkalmazkodóképességet szolgáló oktatás. Jelentés a szakértői delphi-kutatásról, 2013. február 18. Budapest Intézet, Budapest.


A gyerek mindenek felett álló érdeke?

„Éhesen nem lehet tanulni, így a szegény gyerekek sokkoló módon sodródnak ki az iskolából. A köznevelés rendszerében az évismétlők száma megnőtt, emelkedett azoknak a gyerekeknek a száma, akik tizenöt-tizenhét éves korukban nem tanulnak tovább és nem is dolgoznak.”

Szüdi János írása a Galamus-csoport honlapján ⇒⇒⇒


Hol az igazság? – a HAT válasza a KLIK közleményére

A Hálózat a Tanszabadságért szervezet állásfoglalása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014. január 27-én napvilágot látott, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tevékenységével kapcsolatos közleményéről

Az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkársága 2014. január végén közleményt adott ki, amelyben méltatja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) egy éves tevékenységét. A közleményben az Államtitkárság – nyilván annak biztos tudatában, hogy különösebben nem kell tartania hatalmas tömegek tiltakozásától – valótlanságokat ír, hogy ne mondjuk: hazudik. Mivel a tiltakozásnak jogállami keretek között igazán elfogadott és különösen hathatós módjai Magyarországon 2014 elejére végleg lehetetlenné váltak, „felelőtlenül” megtehetjük, hogy ironikusan fogalmazzuk meg replikánkat. Nagyjából úgyis mindegy, csak saját lelki békénk ápolgatása érdekében tesszük. Idézzük a közlemény megállapításait, majd hozzájuk írjuk pikírt megjegyzéseinket, amelyek mögött azonban halálosan komoly tények vannak:

A KLIK a kormány oktatáspolitikai célkitűzéseit maradéktalanul teljesítette. Jobb lett volna, ha nem teszi.

Létrejött az egységes tanügyi irányítás… Ezzel a magyar oktatási rendszer visszalépett egy harmadévszázaddal ezelőtti állapotába.

…jelentősen javult az iskolák szaktanári ellátottsága… Na, ezt vajon milyen tényekre alapozottan lehet állítani? Erejük teljében lévő, nagy szakmai tudással rendelkező, 62 éves pedagógusokat a tanév közepén nyugdíjba kényszerítettek, természettudományi területen alig lehet tanárt találni, s a helyzet tovább romlik. Vajon miről beszél az államtitkárság?

jelentősen javult az iskolák … eszközellátottsága… Vajon mitől javult volna? Attól, hogy a KLIK-en keresztül az eszközbeszerzés sokkal bonyolultabb és kiszámíthatatlanabb lett, vagy attól, hogy jelentősen csökkent az oktatásra fordított költségek összege? Hol vannak az adatok?

…a kistelepüléseken dolgozó pedagógusok is hozzájutnak a munkájukat segítő szakmai támogatásokhoz… TÁMOP programok leállítása, az oktatásfejlesztésre fordított összegek csökkentése, a hálózatosodás megakasztása, a jó gyakorlatokkal kapcsolatos elkezdett munka berekesztése, az oktatási programcsomagok terjesztésének elsumákolása, a pedagógiai szolgáltatások szervezésének olyan átalakítása, amely szinte megoldhatatlan problémákat okoz, a gyógypedagógiai szakszolgálati munka szétzilálása… Soroljuk tovább? Van még bőven! A valódi szakmai támogatáshoz már nem lehet hozzájutni. Mindegy, hogy az intézmény kistelepülésen működik, vagy nem.

Az intézmények fenntartása és működtetése kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá vált. Nem pikírt stílusban: éppen az ellenkezőjét mutatta például, hogy hosszú hónapokig számos intézményben nem volt kinevezett vezető, hogy sok tanár még decemberben is szerződés és fizetés nélkül dolgozott, hogy a tankönyvellátás tragikomikus részletein röhögött és sírt az egész ország, hogy nem oly régen felmerült, hogy a szakoktatás fenntartását el kellene venni a KLIK-től, mert nem tudja ellátni a feladatot, ezt mutatja a 2014-re „tervezett” (előre látható) 50 milliárdos hiány. Kérdezze már meg valaki a nem elvakult fideszes intézményvezetőket meg pedagógusokat is!

Minden, az iskolák zavartalan működését veszélyeztető esetben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gyorsan és eredményesen avatkozott be. Kicsit javítaná e mondat igazságtartalmát, ha benne a „minden” szót kicserélnék „egyes esetekben”-re, még tovább javulna a helyzet, ha a „volt olyan eset” fordulat kerülne be, de az igazságot akkor mondaná ki a közlemény, ha ezt írná: „Az iskolák zavartalan működését veszélyeztető egyetlen esetben sem avatkozott be a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gyorsan és eredményesen”.

2014. február 3.

Hálózat a Tanszabadságért


Megalázva, sarokba szorítva – Tüntetés az iskolákért

„Egy rendszer nélküli rendszer ellen – a Hívatlanul Hálózat a közoktatást érintő változások ellen tiltakozó, országos szintű megmozdulást szervez október ötödikére. Az ŐSZI NAGYTAKARÍTÁS nevű eseményről a csoport alapítóját, Lázár Júliát kérdeztük.”

Tovább a Magyar Narancs online oldalára ⇒


Az október 5-ei ŐSZI NAGYTAKARÍTÁS programja

15:00 – Üdvözlés és aláírásgyűjtés bejelentése, slammerek, a KiHa és a HaHa flashmobja

15:15 – Verdi: Nabucco (a Rabszolgák kórusából született magyar Szabadságkórus (Fábri Péter szövegével*)

15:25 – Felhívás, az útvonal ismertetése

15:30 – Indulás a Nádor utca felé, ahol csupán egy szimbolikus gesztus erejéig állunk meg

16:15–16:30 – Megérkezés a Szalay utcába, az EMMI előtt elhelyezett emelvény köré

16:30–17:30

  • Lázár Júlia a Hívatlanul Hálózat nevében szólal fel, majd (ideiglenes sorrend):
  • Mendrey László – PDSZ
  • rajtuk kívül:
    • egy szülő
    • egy tanár
    • egy diák
    • egy szakértő
    • egy meglepetés vendég

17:45 – Verdi: Nabucco (a Rabszolgák kórusából született magyar Szabadságkórus (Fábri Péter szövegével)

Várunk mindenkit október 5-én 15:00 órára a Szt. István térre, a Bazilika elé!

Külön is örülünk, és köszönjük mindenkinek, aki láthatósági mellényben és/vagy seprűvel segít a takarításban. Szeretettel várjuk a gyerekeket is!

Kapcsolat: hivatlanakcio@gmail.com

Honlap: www.hivatlanul.pusku.com

*A Szabadságkórus felvétele és szövege az esemény FB-oldaláról letölthető. Az a nagy kérésünk, hogy aki csak teheti, nyomtasson, fénymásoljon belőle annyit, amennyit tud, hozza magával, majd a tömegben osztogassa még 15:15 előtt. Köszönjük!


A fizetéscsökkentésről…

Egy jogászi szakvélemény arról, hogy a fizetéscsökkentést nem szabad elfogadni. Sajnos ez nem vonatkozik arra az esetre, amikor a fizetés nem csökken, ellenben a pótlékok elvesztése miatt a jövedelem viszont igen.

Minden interneten keringő valótlan állítástól eltérően a köznevelésben foglalkoztatott pedagógusokra az előmeneteli és illetményrendszer szabályait kivéve a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. rendelkezései 2013. szeptember 1-től is vonatkoznak! Ez azt jelenti, hogy a közalkalmazottat a munkáltató köteles a kinevezése szerinti munkakörben és a kinevezése szerinti illetmény fejében foglalkoztatni (Kjt. 21. § (3) bek.)! Kinevezést módosítani éppen úgy lehet, mint munkaszerződést módosítani, csak a felek közös megegyezésen alapuló írásos jognyilatkozatával! (Mt. 44. § és 58. § együttesen értelmezve)

Az új illetmény,- és előmeneteli szabályok, az életpályamodell bevezetése nem írja felül az aláírt kinevezést! Ha az új kinevezés módosításban alacsonyabb összegű illetmény szerepel, mint ami az eddig hatályos  kinevezésben volt, akkor azt egész egyszerűen nem szabad aláírni! Aki azt állítja ,hogy alá kell írni, mert e nélkül nincs fizetés, arra  nem tudok szebb kifejezést használni, egész egyszerűen hazudik! Az interneten már több ehhez hasonló híresztelést láttam, ami ellen a valós jogi helyzet minél szélesebb körű propagálásával lehetne fellépni!

Amit ugyancsak fontos kihangsúlyozni, hogy a közalkalmazott jogviszonyát felmentéssel kizárólag a Kjt. 30. § (1) bekezdésében meghatározott tételesen felsorolt okok valamelyike fennállása esetén lehet megszüntetni! Ezek közül gyakorlatilag az esetek döntő többségében a munkáltató számára mint működési körébe tartozó ok, a Kjt. 30. § (1) bek. b) pontja szolgálhatna a felmentés jogszerű indokául. Ennek az indoknak az alkalmazásához azonban szükséges a fenntartó (jelen esetben a KLIK) létszámcsökkentést vagy átszervezést előíró döntése. Ilyen döntés hiányában – függetlenül attól, hogy az érintett pedagógusnak a tantárgyfelosztásban jutott óra vagy sem – a közalkalmazott jogviszonya a hivatkozott felmentési indok alapján nem szüntethető meg!

Még abban az esetben is, amennyiben születne ilyen döntés, úgy még ezt megelőzően a munkáltatónak a Kjt. 30/A. § alapján kötelező írásban az ún. állásfelajánlás igénybevételi lehetőségről az érintett közalkalmazottat tájékoztatni! EZT követően a Kjt. 30/B és 30/C § szerinti további eljárási lépéseket is meg kell tennie a munkáltatónak, amit most nem részleteznék. A lényeg, hogy amennyiben ezeket a lépéseket vagy ezek közül bármelyiket a munkáltató elmulasztja, úgy a később közlendő felmentés már eleve jogellenes!

Nem véletlen, hogy ebben a jogszabályi környezetben megpróbálják megtévesztéssel rávenni a pedagógusokat, hogy a számukra hátrányos jogkövetkezményekkel járó kinevezés módosítást – alacsonyabb illetmény, más munkakör, határozott idejű kinevezés határozatlan idő helyett, stb. ) írják alá! Ha 10-ből 6 aláírja, akkor már jól járt a munkáltató!

Ezt kellene megakadályozni!


Hívatlanul

Hívatlanul létezünk. Előállnunk is úgy kell, úgy lehet: vakmerőn, hívatlanul. Ha van, ha volt hivatásunk. Ha nem akarjuk, hogy egy hallgatásba menekülő, fejét félrefordító társadalom bennünk találjon bűnbakot, és azt mondja, gyávák vagyunk. Ha a XXI. században, Európa közepén úgy gondoljuk, van beleszólásunk a saját életünkbe, tudatosan és jól akarjuk végezni a munkánkat, és felelősnek érezzük magunkat a ránk bízott gyerekekért. Ha tanárok vagyunk. Ha tényleg a mi szakmánk a legszebb. Elméket nyitogat. Tudni és lenni segít. Ha magunk is elmék vagyunk, nem vadak.

A HÍVATLANUL-csoportnak nem kevesebb a célja, minthogy a sok „ha” végére járjon. Hányan vagyunk a százötvenezres pedagógustársadalomból, akik hajlandók lennénk a nevünket is vállalva tiltakozni a 2011-ben elfogadott köznevelési törvény minden szakmaiatlan, felelőtlen pontja és romboló hatása ellen. A lehetséges tiltakozók számára vagyunk kíváncsiak.

Csak akkor lépünk a nyilvánosság elé, ha a jelentkezők, azaz a tiltakozók létszáma elér egy kritikus számot (ötvenezret), vagy a csoporttagok kisebb létszám esetén is vállalják, hogy nyíltan és nyilvánosan, aláírásukkal tiltakoznak, mondjuk a petíciók.com oldalon vagy más, a fb csoportban, illetve levélben előtte megvitatott és jóváhagyott módon. Ha ez sikerül, a tiltakozást (az aláírásokkal) kinyomtatjuk, és továbbítjuk a megfelelő helyekre. Akár összejön ez a ma utópisztikusnak tetsző létszám, akár nem, a csoportnak lehet információ- és munkaközvetítő, segélyező, támogató szerepe is. Várunk szakmai és civil szervezeteket, tantestületeket, szülőket, támogatókat.

A HÍVATLANUL-csoport a facebookon szerveződik. Titkos, tehát csak meghívással lehet bekerülni. Ha valakihez ismerősökön keresztül nem érkezik meghívás, jelezheti a hivatlanul@googlegroups.com címen. Ugyanakkor az ide írott levélben kérhetik a felvételüket azok az érdeklődők is, akik nincsenek fenn a facebookon.

 

TILTAKOZUNK

1. a kierőszakolt Pedagógus Kar ellen, amely lehetővé teszi, hogy a kormányzat végképp ne egyeztessen független szakmai vagy civil szervezetekkel, hiszen úgyis minden véleményezésre jogosult – kötelezően – tagja lesz a Karnak1

2. a diákok hatósági zaklatásának és megfélemlítésének lehetővé tétele ellen (rendőri igazoltatás, iskolaőr és a többi hagymázas rémálom)2

3. a 90%-ban szabályozott tananyag, a tankönyvterjesztés és a tankönyvpiac kisajátítása ellen3

4. az ellen, hogy a központilag meghatározott kánont a szakma helyett politikusok alakítsák, gyenge és nem mellesleg antiszemita írókat illesszenek bele4

5. a 16 évre leszállított tankötelezettség ellen, amely kiiktat egy újabb védőhálót, és gyerekeket lök utcára, valamint szakképzés helyett „egyszer használatos szakmunkások” gyorstalpaló képzése ellen (képzési idő: 3évre csökken, közismereti tantárgyak heti 7 órában, a kormány dönti el, milyen szakmákból választhatnak 14 évesen, a cél: kevesebben tanuljanak érettségit adó iskolákban, de miért is?)5

6. az esélyteremtő, alternatív iskolák ellehetetlenítése ellen (egy-egy tanterv elfogadtatása százezrekbe kerül)6

7. a pedagógusok terheinek újabb növelése, azaz a burkolt bércsökkentés ellen (az életpályamodell részleges és több évre elhúzódó bevezetése nem vagy alig kompenzálja a juttatás nélkül elvárt többletmunkát)7

8. a központosításból és uniformizálásból származó hátrányok ellen (KLIK, a véleményezők ellenében kinevezett igazgatók, az iskolákban uralkodó káosz, sokszoros és fölösleges adminisztráció, az önkormányzatok, mint eddigi fenntartók szerepvesztése, a szubszidiaritás elvének – a döntések HELYBEN, a helyi viszonyok ismeretében szülessenek meg – sérülése ellen)8

9. a minden pedagógiai megfontolástól idegen módon 3 éves kortól kötelezővé tett óvoda ellen9

10. tudós és lelkes kollégák kötelező nyugdíjazása, a tudás értékvesztése, a felsőoktatás elsorvasztása ellen10

11. mindenfajta kirekesztés és szegregáció, a hatástanulmányok és a szakma megkérdezése nélküli sietős átalakítás ellen11

 

Az alább olvasható lábjegyzetek/linkek a tájékoztatást szolgálják, kiindulópontot adnak, teljességre terjedelmi okokból sem törekedhetnek:

1 A fasiszta hivatásrendi, szakmai szervezetekre épülő társ. berendezkedés. A fasiszta állam a szakszervezetek felszámolásával egy-egy szakma tőkéseit, munkásait, tisztviselőit egy, ún. hivatásrendi szakszervezetbe tömörítette azzal a céllal, hogy ezzel az érdekközösség és együttműködés látszatát keltse az osztályharc helyett. A korporációs rendszer létrehozása először Olaszországban sikerült 1927-ben, amelynek példáját egy sor fasiszta ország (pl. Portugália, Spanyolország stb.) követte. Mo.-on a szakszervezetekbe tömörült munkások sikeresen ellenálltak 1933 után Gömbös Gyula miniszterelnök hasonló próbálkozásának. Forrás: http://www.kislexikon.hu/korporacios_rendszer.html#ixzz2UqovwYz3]

http://hvg.hu/velemeny/20130514_Iskolaallamositas_pedagogusallamositas

http://atv.hu/videotar/20130515_a_pedagogus_karrol_targyal_a_koznevelesi_tanacs

Az állami alkalmazottak számára kialakítandó etikai kódexek elkészítéséhez használandó alapanyag, útmutató:

http://www.kormany.hu/download/4/d5/c0000/Etikai_kovetelmenyekrol_Zold_Konyv_%20tarsadalmi_egyeztetesre.pdf

2 http://hvg.hu/itthon/20130812_Rendoroket_kuldenek_az_iskolakba_szeptemb

3 http://hvg.hu/itthon/20130814_Hoffmann_nem_allamositjak_a_tankonyvgyart

4 http://www.litera.hu/hirek/olvasni_es_gondolkodni_tanitanek

5 http://www.tanszabadsag.hu/blog/kit-izgat-mit-tanitanak-a-szakiskolakban/

http://nol.hu/belfold/20120924-egyszer_hasznalatos_munkasok_lesznek?ref=sso

6 http://fn.hir24.hu/itthon/2013/05/15/csak-nehany-iskola-ter-le-a-hoffmanni-utrol/?action=PrintPage

7 http://www.petroczi.eoldal.hu/cikkek/igazgato_kollegaknak/Pedagogusok_munkabeosztasa.html

http://morgasjoga.blog.hu/2013/08/02/megjelent_a_pedagogusi_bertabla?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

http://www.vg.hu/kozelet/iden-nem-jar-cafeteria-a-pedagogusoknak-409685

8 http://magyarnarancs.hu/narancsblog/nem-banom-legyen-dontetlen-botrany-a-kolcsey-gimnaziumban-86086

9 http://hvg.hu/itthon/20130220_alkotmanybirosag_kotelezo_ovoda

10 http://444.hu/2013/05/30/suranyi-laszlo-fazekas/

11 http://morgasjoga.blog.hu/2013/08/08/megjelent_az_emmi_tanevkezdo_emminense?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

További információk, hasznos linkek, olvasnivalók:

http://www.tanszabadsag.hu/blog/ (ezen belül: http://www.tanszabadsag.hu/blog/tavolodoban-europatol-oktatasi-arnyekjelentes/

Ritók Nóra: http://nyomorszeleblog.hvg.hu/

http://www.tani-tani.info/irasok_l_ritok_nora

Fábry Béla:  http://www.plebejus-pedagogus.blogspot.hu/

Nahalka István: http://nahalkaistvan.blogspot.hu/

Radó Péter és Setényi János (OktpolCafé): http://oktpolcafe.hu/


A HAT kérdez – 2013. június 20.

Mit csinálnak ezzel az 1800 emberrel?

Szeptembertől a szakiskolák 9. osztályában a korábbi közismereti óraszám a harmadára csökken. A 10. évfolyamon még a régi tanterv szerint tanítanak, tehát ott kell a teljes tanári létszám, de azért a változás mégis fölöslegessé teszi a közismereti tantárgyak oktatóinak egyharmadát (jövőre majd a felét). A szakiskolákban és speciális szakiskolákban a 2010/2011. tanévben közismereti tantárgyakat tanított kb. 5500 pedagógus (konzervatív becslés a teljes középfokú létszám, 29014 alapján), aminek az egyharmada 1800-nál nagyobb szám.

Mit csinálnak ezzel az 1800 emberrel?


Pedagógusnap, 2013.

Kedves Barátunk! 2013. szeptember elsejével a Nemzeti Köznevelési Törvény minden pontja életbe lép.

Mit jelent ez mindannyiunk számára?

Állandósuló forráskivonást, a gyerekek számára már az óvodáskortól megnehezedő feltételeket, a nehéz helyzetben élők végleges leszakadását, a tudásalapú társadalom végét, Európa perifériáját.

Valóban ezt akarjuk?

Sokan vagyunk, akik nem hiszünk abban, amit a kormányzó erők az országra erőltetnek. Egyre többen leszünk, akik értik, és akarják – a valóban szebb – új világot, s ezért tenni is hajlandók! Sorsunk, célunk közös. Összefogva sikeresek leszünk!

Találkozzunk 2013. június 2-án délután 14 órakor Budapesten, a Lánchíd pesti hídfőjénél, az Eötvös szobornál! Innen az EMMI Szalay utcai épülete elé vonulunk, ahol a beszédek után követeléseinket összefoglaló petíciót s egy szál sárga rózsát adunk át az államtitkárság képviselőjének.

Mendrey László elnök, PDSZ


A HAT – Oktatási Kerekasztal résztvevőinek tiltakozása a Magyar Pedagógus Kar létrehozása ellen

A HAT által szervezett szakmai együttműködésben részt vevő pártok tiltakozásukat fejezik ki a kormány által kezdeményezett Pedagógus Kar létrehozása miatt ‒ még akkor is, ha az előterjesztés „csak” a 2011. évi köznevelési törvény idevonatkozó fejezetének „részleteit” tartalmazza!

A Pedagógus Kar létrehozása része annak a folyamatnak, amely a magyar közoktatási rendszert ismét ‒ politikai ellenőrzéssel ‒ centralizált, szakmailag elfogadhatatlanul uniformizált, és a XXI. századdal össze nem egyeztethető módon ‒ ideológiailag meghatározott társadalmi alrendszerré változtatja.

A Pedagógus Kar létrehozása a többpárti parlamenti demokráciákban kialakult társadalmi együttműködés és egyeztetési mechanizmus kiiktatására irányul, olyan irány, amely csak a totális társadalmakban – a diktatúrákban – működött. Az állami, szakszervezeti és civil szervezeti feladatok ellátását egy, az állam által létrehozott, a pedagógusokra nézve kötelező tagsággal rendelkező, államilag finanszírozott és ellenőrzött szervezet eredményesen, hatékonyan, magas szakmai színvonalon nem tudja ellátni, így nem tudja képviselni a sokszínű pedagógus társadalmat sem!

A Pedagógus Kar tervezett funkciói között szereplő Etikai Kódex és eljárásai – mint az új köznevelési rendszer más elemei is (tanfelügyelet, pedagógusok minősítése, előmeneteli rendszer, stb.) azért veszélyesek, mert tovább növelik majd a pedagógusok már ma is megfigyelhető megfélemlítettségét, kiszolgáltatottságát. Ez alapvetően ellentétes a demokratikus, ­humanista nevelés pedagógus­ethoszával; azzal a magatartással, melyet a társadalom a pedagógusoktól joggal elvár.

Nem lehet senkit: sem gyermeket, sem felnőttet semmilyen indokkal kiszolgáltatott helyzetbe hozni, mert ez az egyén emberi tisztességét, szakmai autonómiáját sérti!

A HAT – Oktatási Kerekasztal pártjai követelik, hogy a törvényjavaslatot a beterjesztő, Balog Zoltán miniszter vonja vissza! Egyben kezdeményezik, hogy a miniszter az oktatási rendszerben a társadalmi párbeszéd kialakult szervezeteit, intézményeit, korábban eredményes gyakorlatát alkalmazza, s ha módosítási szándéka van, azt csak a társadalmi partnerekkel együttműködésben, egyetértésben tegye!

Együtt 2014 – DK – LMP – MSZP – PM – SZEMA ‒ HAT

Budapest, 2013. május 17.


Bolgár György a Klubrádióban Mendrey Lászlóval és Galló Istvánnéval beszélgetett

Bolgár György a nyugdíjazásról, a pedagóguskarról és az iskolarendőrségről kérdezte a Klubrádióban Mendrey Lászlót, a PDSZ elnökét. A beszélgetés itt olvasható.

A témához hozzászólt Galló Istvánné, a PSZ elnöke. Ez pedig itt olvasható.


A köznevelés államosítása

„2012-ben lezajlott az a folyamat, amelynek végeredményeképpen az állam szinte teljes egészében megkaparintotta azt az ellátó rendszert, amely meghatározó az ország fejlődése, az itt élők boldogulása szempontjából. Ez a rendszer az oktatás, korábban a közoktatás, napjainkban a köznevelés rendszere. Az állam minden más szereplőt kiszorított az oktatás tervezése, szervezése, igazgatása feladataiból.”

Szüdi János írása a Galamus-csoport honlapján