Szabadságjogok kategória bejegyzései

Mintha őrület vezetné a kormányt

„A biciklit annyira túltolták a közoktatásban, hogy már le sem bírnak állni vele: az egyre nagyobb elégedetlenség, tiltakozások ellenére tovább száguldanak a szakadék felé, a hónapok óta tartó egyeztetéseknek nincs is érdemi eredménye. Sőt, sokkal inkább úgy látszik, a tiltakozások visszafelé sültek el, és továbbra sincs olyan erős társadalmi nyomás, amely megkövetelné a kormánytól, hogy erős, minőségi állami oktatást csináljon.”

Juhász Dániel cikke, nol.hu ⇒⇒⇒


2016. március 30. – intő a kormánynak!

Letölthető szórólap ⇒⇒⇒, plakát  ⇒⇒⇒

szorolapkep

Letölthető szórólap ⇒⇒⇒, plakát  ⇒⇒⇒


„TANÁROK, DIÁKOK, SZÜLŐK! NE DŐLJETEK BE! MOST AKARNAK CSŐBE HÚZNI TITEKET!”

„Szabó Tímea országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, mi történt a parlament oktatási bizottságának keddi ülésén.”

Tovább a 24.hu írására ⇒⇒⇒


2016. február 13.


Nyilatkozat a Pedagógus Etikai Kódexről

Alulírt szervezetek egyöntetűen elutasítjuk a Nemzeti Pedagógus Kar által készített Pedagógus Etikai Kódexet.

  1. A kódex törvény- és alkotmánysértő, hiszen amint azt a Pedagógusok Szakszervezetének az Alkotmánybírósághoz benyújtott panasza rögzíti, a Nemzeti Pedagógus Kar általánosan kötelező érvényű szabályrendszert alkotott, noha az alkotmány szerint nem tartozik a jogalkotásra feljogosított szervek közé.
  2. A kódex fölösleges, mivel részben a Nemzeti köznevelési törvényben már szabályozott, részben magától értetődő normákat ír elő.
  3. A kódex alapállásában hamis, mivel önkéntes jogkövetésre hivatkozik, noha a pedagógus kari tagság kötelező.
  4. A kódex üres ideológiai szólamokra épül, a gyermek érdeke mint szempont nem érvényesül benne, pedig mi más lenne a pedagógusi munka célja, mint a gyermek. Az elsősorban a felettesének megfelelni kötelezett alattvaló nem tud szabad, boldog, majdan sikeres és közösségi felelősséget vállaló gyermekeket nevelni.
  5. A kódex nem növeli, hanem csökkenti a pedagóguspálya megbecsülését, mert azt sugallja, hogy a pedagógus erkölcsileg is megrendszabályozandó munkavállaló, akinek autonóm erkölcsi érzék híján az erkölcsi értékeket is kívülről kell megszabni.

 

Budapest, 2015. október 22.

Alapítványi és Magániskolák Egyesülete
Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság
Hálózat a Tanszabadságért
Hívatlanul Hálózat
Magyar Óvodapedagógiai Egyesület
Magyartanárok Egyesülete
Oktatási Vezetők Szakszervezete
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Pedagógusok Szakszervezete
Történelemtanárok Egylete


A PDSZ Országos Választmányának állásfoglalása a Nemzeti Pedagógus Kar által összeállított Etikai Kódex tervezetével kapcsolatban

„A PDSZ Országos Választmánya egyhangú szavazással, a mellékelt határozattal utasítja el a Nemzeti Pedagógus Kar által kidolgozott Etikai Kódex tervezetet, s erre kéri a közoktatásban dolgozó szakmai és szakmai-érdekvédelmi szervezeteket is…”

Tovább a PDSZ honlapjára ⇒⇒⇒


A Magyar Pedagógiai Társaság Elnökségének állásfoglalása

a Nemzeti Pedagógus Kar küldöttgyűlésén elfogadott Pedagógus Etikai Kódex – végleges tervezet c. dokumentumról

  1. A Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) megértéssel követi azokat a kezdeményezéseket, melyek a pedagógus szakmaönbecsülését, társadalmi elismertségét, a sokszínűségen belüli egységes szakmai arculatot  hívatottak megjeleníteni a társadalom nyilvánossága előtt. Ilyen szakmai indíttatású kísérletnek tekinti a Pedagógus Etikai Kódex megfogalmazásának több évtizedes szellemi munkáját.
  2. Az MPT emlékeztet arra, hogy 2001-ben, egy pluralista iskolafenntartás viszonyai között is kétségeit fogalmazta meg egy egységes,  uniformálisan szabályozó,  a hatályos jogszabályokat mintegy önkéntes vállalással kiegészítő etikai normarendszerrel szemben. A jelenlegi időszakban az iskolafenntartás monopóliumának visszaállítása fokozottan  kiemeli ki egy ilyen dokumentum kockázatait. Felerősíti a szabályozási szándék eklektikusságát, melyben jogi erejű kötelezőség és etikai érvényű önszabályozás még inkább indokolatlanul összemosódva jelenik meg.
  3. E tervezetben felerősödik az egyetlen tulajdonos iránti feltétlen loyalitás követelménye, mely nem fér össze egy demokratikus társadalom folyamatosan fejlődő iskolájával, de a pedagógiai működés sajátszerűségeivel sem.
  4. Számos, szabályozásra még etikai szinten sem alkalmas norma jelenik meg a szövegben korszerűtlen nyelven (magaviselet, öltözködés, szenvedélyekhez fűződő viszony, a kiégés elleni „küzdelem” stb.) A NPK ún. Etikai Bizottságának szankcionálási jogát  nem tartjuk helyesnek.
  5. Az MPT cinikusan rövidnek tartja azt az időt, amit a NPK Küldöttgyűlése társadalmi vitára szánt – a vakáció közepe, a tanévindítás megannyi akut  feladata, a szakiskolákban a tulajdonosváltás folyamatai stb. – nehezítik, hogy az iskolák nevelőtestületei alapos véleményt alkossanak, netán szakértői segítséget vegyenek igénybe.
  6. Az MPT javasolja, hogy  a Kódex szövege az 2015/16-os év egészének társadalmi, szakmai vitáinak középpontjába kerüljön, s a viták konstruktív lezárását  követően az NPK „ajánlásaként” 2016 pedagógusnapjára jelenjen meg.
  7. Ajánlást emlegetünk, mert elképzeléseink szerint a NPK dokumentuma csakis ajánlás-értékű lehet, melynek alapján egy következő tanévben az intézmények – helyi partnereikkel, szülőkkel,diákokkal – maguk fogalmazzák meg saját (és szigorúan) etikai kódexüket.

Az Oktatói Hálózat nyilatkozata a kormány szakképesítési rendeletéről

A kormány az egyetemi szakképesítések terén is teljhatalmú önkényúrnak képzeli magát: 2015. június 10-én megjelent 139/2015. számú rendeletével huszonegy alapképzést, harminchét mesterszakot és két osztatlan képzést szüntetett meg, miközben létrehozott néhány új szakot.

Az Oktatói Hálózat szerint a kormány illetéktelen annak eldöntésében, hogy milyen szakok taníthatók, illetve tanulhatók a felsőoktatásban.

Demokratikus körülmények között az autonóm egyetemi műhelyek joga, hogy meghatározzák oktató– és kutatómunkájuk tartalmát és a szakok kínálatát; a szakok létesítéséhez és indításához szükséges akkreditációról független intézmények döntenek; a diákok pedig a felkínált szakok közül szabadon választanak

Autonómiát az egyetemeknek, szabad választást a diákoknak!


Az oktatási szakmai civil szervezetek és szakszervezetek közös nyilatkozata 

A fiatalok demokratikus szellemű nevelése, szocializációja mellett elkötelezett szervezetek az alábbi nyilatkozattal fordulnak a nyilvánossághoz:

Az újpesti Nyár és Pozsonyi utca sarkán egy általános iskola és óvoda udvarán, a kerítésen belül áll a következő feliratú óriásplakát:

„Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”

Van-e kultúrája egy olyan országnak, mely nem tiszteli a vendégjogot?

Aki tiszteletet vár el, annak nem kellene-e tiszteletreméltóan viselkednie? Megismernie és elfogadnia mások kultúráját? Belátnia, hogy az elfogadó és befogadó magatartás vezet a kölcsönös megértéshez, gazdagodáshoz? Tisztában van-e alapfogalmakkal az, aki azonos súllyal emleget bevándorlást és terrorizmust? Felelős-e az a kormány, mely – közpénzből – egy iskola kertjébe helyez ki idegengyűlöletre buzdító plakátot? Olyan emberek ellen, akik családjuk lemészárlását nézték végig egy másik országban, és menedékért fordultak hozzánk?
Felelős polgárok vagyunk, a mindenkori kormánytól felelős viselkedést várunk el. Buzdítást a másság tiszteletére, fellépésre mindenfajta kirekesztéssel szemben, érintsen az gyermeket vagy felnőttet, származásra, nemre, korra tekintet nélkül. Olyan korban és olyan országban akarunk végre élni, ahol ember embernek többé nem farkasa. Ezért tennünk és szót emelnünk kell.

Hálózat a Tanszabadságért
Hívatlanul Hálózat
Oktatói Hálózat
Pedagógusok Szakszervezete
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 


Tombol a „plakátredukció”: festékkel töltött tojás a tiltakozók új fegyvere

„Tanárok és szülők közösen tiltakoztak az újpesti iskola udvarán elhelyezett uszító hirdetmény ellen. A demonstrálók az egész kampányt borzasztónak tartják, azt viszont elfogadhatatlannak, hogy a gyűlöletkeltés az iskola területén így megjelenjen.”

Tovább a nol.hu cikkére ⇒⇒⇒


Kocsis Fülöp: Ez nem szegregáció!

„Nem igaz, hogy vegytiszta integrált környezetből lehet csak kitörni. Magyarországon a legjobbak a cigány származásúak iskolai lehetőségei Európában. Ezt ki kellene mondani – nyilatkozta lapunknak Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, aki az egyház égisze alatt újraindította a korábban szegregáció miatt bezáratott Huszár-telepi iskolát, ahol a többség nem görög katolikus. A püspök úr is úgy véli, a telepi szülők azért választják a telepi iskolát, mert közel van.”

Tovább a nol.hu cikkére ⇒⇒⇒


Az állami iskolákban is teret nyerhet a vallási oktatás

„A kormány olyan rendeletet készít elő, amely megnyithatja a kaput a roma tanulók törvényes elkülönítése és a vallásos oktatás térnyerése előtt az állami iskolákban. A jogalkotó tagadja, hogy ez lenne a célja, de a jogszabály szövegéből mégis ez olvasható ki.”

Tovább a nol.hu cikkére ⇒⇒⇒


Fekete ország – szolidaritási felhívás

Mi, alulírottak, felhívunk minden felelős magyar állampolgárt, hogy a mai naptól, 2015. április 25-től, a ruháján viselt FEKETE szalaggal, vagy valamilyen fekete ruhadarabbal, kiegészítővel jelezze, szolidaritást vállal az ápolónőkkel, akik tisztességes munkakörülményekért küzdenek. Szolidaritást vállal az egészségügyben és a szociális ágazatban megnyomorítottakkal, az átalakított oktatásügyben bírósági döntéssel szegregált diákokkal, az egyeztetés és valódi ok nélkül bezárásra ítélt iskolák dolgozóival és diákjaival, az egyetemi autonómiától megfosztott tanárokkal és diákokkal, a kultúra intézményi átalakításának kárvallottjaival, ennek a babitsi Fekete országnak minden jobb sorsra érdemes, változtatásra éhes lakójával.

Dénes Gábor, filmrendező
Kürti Judit, tanár, szerkesztő
Lázár Júlia, tanár, költő, műfordító
Nagy Emília, tanár

Csatlakozás ⇒⇒⇒

 

 


Igen, tanár vagyok! – Nagy Emília beszéde a HAT, az OHA és a Hívatlanul nevében március 15-én

Honfitársaim!

Igen, tanár vagyok. Egy magyar tanár. Sőt egy magyar magyartanár.

Talán éppen ezért különösen fontos nekem a magyar nyelv, az anyanyelvünk.

Vajon hogy lehetséges az, hogy saját hazánkban korlátozzák az anyanyelvünk használatát?

Már az is visszatetszést kelt bennem, hogy azt a minisztériumot, ahonnan az oktatást, egészségügyet, tudományt és a kultúrát irányítják, Emberi Erőforrások Minisztériumának nevezik. Az ember számomra ugyanis nem erőforrás, hanem társadalmi meghatározottságú szabad akaratú, erkölcsi lény. De hogy ezt ott másképp gondolják, mutatja, hogy még a szóhasználatot is szabályozzák dolgozóik számára.

Mert a szegénység ugyan nem hiányozna senkinek, de igenis hiányzik az a szegény szó, amit kerülniük kell.

Nem a kivagyi stadionok hiányoznak, hanem a szó, stadion, amely a görögből került nyelvünkbe, és eddig jó szolgálatot tett.

Mert a szó – jelentés. És a jelentés felelősség.

De nemcsak az EMMI tabuszavairól van szó, hanem sok más szavunkról is, amit megpróbáltak elvenni tőlünk az utóbbi években.

Nagyon hiányzik például a köztársaság szó, de még jobban hiányzik maga a KÖZTÁRSASÁG!

És újra értelmet kellene adnunk néhány magyar szónak, így például a „nemzeti” jelzőnknek. A nemzeti konzultáció, a nemzeti dohánybolt, a nemzeti együttműködés szókapcsolatok elferdítették a nemzeti szó jelentését. Pedig soha nem volt nagyobb szüksége a magyarságnak ‒ határon innen és túl ‒ a valódi nemzeti együttműködésre, a szavak legnemesebb értelmében.

TANÁR VAGYOK. Bízom a fiatalokban. Tudom, hogy a változást mindig az ifjúság hozza el.

Bízom abban, hogy a fiatalság megkezdi végre a valódi nemzeti együttműködést. És ezáltal megindulhat egy ERKÖLCSI FORRADALOM. Mert az a társadalom, amelyben több a kapzsiság és a hataloméhség, mint a szolidaritás, még nem érett a változásokra.

Morális változásra van tehát szükségünk.

A hatalom, a központi irányítás teret ad a csalásnak, az elnyomásnak; a törvénykezés eszközeivel elsorvasztja az emberi méltóságot. Szalmabábot csinál az állampolgárokból.

De nem a törvénykezés fogja kigyógyítani a társadalmat a bajból, hanem maga a nemzet.

A kiszolgáltatott, megnyomorított, éhező ember mindenekelőtt éhsége csillapítására gondol, nem gondolhat másra. És ha mi mindannyian csak a saját gondjainkkal vagyunk elfoglalva, nem halljuk meg a legelesettebbek jajszavát. Próbáljuk ki: a társadalmi szolidaritás élhetőbbé teszi az életet és nemesebbé teszi a nemzetet!

Tömörüljünk hát szervezetekbe, de egyénileg is emeljünk szót minden igazságtalanság ellen, adjuk vissza az összefogás, az együttműködés szavak valódi értelmét!

Mert mi állunk ott a katedrán, a színpadon és az esztergapadnál; mi vetünk és aratunk, és mi állunk majd a nemzet sírjánál is, de ha akarjuk, miénk lesz az új tavasz és az új élet.

A mai márciusi ifjak tisztán látják ezt.

De nem kell-e féltenünk a jövő generációit, amikor tisztánlátásról beszélünk?

Nem kell-e attól tartanunk, hogy az oktatás tönkretétele miatt már a közeljövőben seregnyi fiatal képtelen lesz önállóan gondolkodni?

És nem kell-e attól tartanunk, hogy az oktatás átalakítása felbecsülhetetlen károkat okoz a jövendő generációk műveltsége szempontjából?

TANÁR VAGYOK. Féltem a gyerekeket. Féltem őket a jövőjüktől: az éhezéstől, a méltánytalan megkülönböztetésektől és a tudatlan szolgaságtól. Mert bezárják előttük az emberi élet és a tudás kapuit.

És attól is félek, hogy nemzeti műveltségünk, közös kincsünk elvész.

Az ősz hajúak generációja még fejből idézi nemzetünk nagyjait, a digitális generációk is ismerik gondolataikat, de vajon a jövő generációinak mond-e majd valamit Petőfi, Katona, Vörösmarty szava?

„RABOK VOLTUNK.
M O S T A N Á I G !!!!!”

Mert „a nép hajdan csak eledelt kívánt,
Mivelhogy akkor még állat vala,
De az állatból végre ember lett
S az emberhez illik, hogy legyen joga
Jogot tehát, emberjogot a népnek,
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, és aki rásüti,
Isten kezét el nem kerülheti!…
S miért vagytok ti, kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?”

Talán „a természet a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és meghaljon? …
és aki száz meg százezert rabolt, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.”

„Ez hát a Sors, és nincs vég semmiben?”

„Az nem lehet, hogy annyi szív……!”

„Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak
Szüksége van mindnyájunkra a
Hazának!”

„Előttünk egy nemzetnek sorsa áll
Ha ezt kivíttuk a mély süllyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
olyan magasra tettük, mint lehet,
akkor mondhatjuk ‒ térvén őseink
porához ‒ köszönjük élet áldomásidat,
ez jó mulatság, férfimunka volt!”

„És addig? Addig nincs megnyugvás, addig
folyvást küszködni kell, talán az élet munkáinkért
nem fog fizetni semmivel, de…”

„Lesz még egyszer ünnep a világon!”

„Lesz még egyszer szép a világ, lesz még Magyar Köztársaság!”

Tegyünk együtt érte!!!


Levél a távolból

Nyílt levél Nagy Emíliának Új-Zélandról

Kedves Nagy Emília, Tisztelt Tanárnő!

Tisztelettel néztem szerepvállalását és bátor kiállását a Közfelháborodás napján, valamint nagy meghatottsággal hallgattam az Önnel készült ATV-s interjút, a világ „másik végéről”, az interneten keresztül.

Néhány éve feleségemmel úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk az országot, mivel gyermekeink jövőjét nem akartuk egy politikai rulettasztalon eljátszani, és megvárni, hogy húsz év múlva majd ők kényszerüljenek erre a lépésre, és ezzel maguk mögött hagyjanak minket, szüleiket is. Előre menekültünk. Ezt a túlélési stratégiát választottuk, hogy őket egy szabad, nyitott szellemiségű, toleráns és szolidáris társadalomban nevelhessük fel, megmutatva annak etnikai, nyelvi és kulturális sokszínűségét, és megtanítva nekik ennek a sokszínűségnek az elfogadását és értékként kezelését. Hogy megtapasztalhassák mindazt, amit az 1989/90-es demokratikus átalakuláskor mi is reméltünk és vizionáltunk Magyarországról.

Azonban a rendszerváltó elit nem jól vizsgázott. Nem tudott élhető országot teremteni, és szinte teljesen elherdálta az utána jövő generáció(k) lehetőségeit is. A baloldali és liberális értelmiség nem töltötte be azt a történelmi küldetését, hogy modern, nyugatias fejlődési pályára állítsa az országot és végleg Európába integrálja. A jobbközép, mérsékelt konzervativizmus pedig a vélt kiváltságai megőrzésére törekedve a populizmus és demagógia csapdájába esett, és egy száz évvel ezelőtti narratíva szerint képzelte berendezni a Kárpát-medencét, miközben megágyazott a szélsőjobbnak.

A politikai elit hatalmi érdekeinek megfelelően alakította át és silányította el a demokratikus intézményeket. A gazdasági elit a politikaival összejátszva, gátlástalanul élt és visszaélt az országra szakadt vadkapitalizmus kínálta lehetőségekkel. A kulturális elit pedig eközben a multicégek HR-osztályain próbálkozott, vagy jó pénzért eladta magát a kereskedelmi médiának és a reklámszakmának, ezzel elveszítve minden hitelességét és teremtőképességét, hogy a különböző társadalmi csoportok és rétegek megszervezője és érdekképviselője lehessen. Mindezek következtében a civil szféra gyenge, szervezetlen maradt, és nem tudott kontrollt gyakorolni a politika felett. Így mára a társadalom teljesen szétszakadva kiszolgáltatottá vált az intézményesített korrupciónak, a hatalmi önkénynek és autokratikus törekvéseknek.

Az elmúlt 25 évben az értelmiség nem tett valódi kísérletet arra, hogy elmagyarázza és megértesse az „emberekkel”, miről szól és mivel jár a demokratikus jogállamiság és önrendelkezés. Nem mutatott példát szolidaritásból és toleranciából. Hagyta devalválódni a polgárság, a hazafiság, a szabadság fogalmát, és ezzel hagyta kiforgatni legfontosabb szavaink jelentését és elhazudni azok jelentőségét. Végül nem védte meg a demokratikus intézményeit, az Alkotmányát, a Köztársaság eszmeiségét és az európaiság gondolatát. És mára az is kétségessé vált, hogy egyáltalán képes-e megvédeni kisebbségeit és polgárait az arroganciával és agresszióval szemben.

A most éledező népi elégedetlenség és szerveződő civil mozgalmak talán az utolsó lehetőségei a társadalmi szolidaritásnak és egy új társadalmi egyezség megszületésének. Úgy tűnik, a demokrácia bonyolult és lassan megtanulható dolog. De talán addig, amíg a rendszerváltó generáció két legnagyobb érdeme és eredménye – az ország EU- és NATO-tagsága – nem kérdőjeleződik meg, van esély a jogállam rehabilitációjára. Ehhez azonban a kulturális elitnek szembe kell néznie mulasztásaival és bűneivel, különben semmilyen erkölcsi alapja nem lesz felállnia az újonnan szerveződő társadalmi mozgalmakkal szemben/mellett, hogy azok partnere legyen az újjáépítésben. Felelőssége elsődlegesen ebben áll, és nem mutogathat másra, hiszen a politikai és gazdasági elit vele szemben alapvetően önmaga természete és lényege szerint működött.

A második „kétharmad” után a jelenlegi hatalom elemi érdekében állt volna, hogy konszolidálja a rendszert és megpróbáljon akár több évtizedre berendezkedni. A törekvések biztosan erre irányultak, de a hűbéri jellegéből adódó sajátosságok idő előtt elkezdték szétfeszíteni annak kereteit. Groteszk módon a röghöz kötött ifjúság a facebook-profilja ingyenes hozzáférésére kivetett tizedben látta meg szabadságjogainak antidemokratikus korlátozását, és azt sérelmezve végre az utcára vonult. A parlamenti ellenzék dermedten nézi az eseményeket, míg a társadalom demokráciában és Európában gondolkodó fele még nem tudott kiállítani új, hiteles politikai képviseletet önmaga számára. Mindeközben a „magyar gárda” egymillió szavazóval a háta mögött bakancsban várakozik az utcasarkon. Komolyan kellene venni, hogy ha nem lesz demokratikus alternatíva a változásokra, akkor egy esetleges negatív kül- és belpolitikai fordulat esetén megvan a veszélye az ország fasizálódásának is.

Ha azok, akiknek feladatuk, hogy értéket teremtsenek és közvetítsenek, valamint formálják a közgondolkodást, nem járnak elöl, akkor a „nép” megy a maga feje után vagy olyanokat követ, akik meg tudják őt szólítani. A kétharmad beszédes. Gyakorlatilag egy társadalmi földcsuszamlás, melynek okait a megelőző sok-sok évben kell keresni. Demagógiából és nacionalizmusból kapott már előtte is ízelítőt az ország, mégsem vette komolyan a jeleket. A demokrácia kényes és törékeny dolog, és a nép nem váltható le. Kormányokat el lehet zavarni napok alatt, de egy erős, önmagát, értékeit és egyéneit megvédeni tudó civil társadalom megszerveződése hosszú évtizedekig tartó folyamat. Főleg egy olyan országban, ahol az egyéni önrendelkezésnek és társadalmi felelősségvállalásnak nincsenek meg a történelmi gyökerei és hagyományai.

Hiszem, hogy hosszú távon csak akkor van esély változást elérni az országban, ha szemléletbeli változás történik, először a társadalmi elit, majd a széles tömegek gondolkodásában is a közös dolgainkhoz való hozzáállásban. Nagyon fontos, hogy a pedagógustársadalom elsőként álljon ki az oktatás szabadsága és az esélyegyenlőség mellett, és példát mutatva teremtsen szellemi műhelyeket és mutasson utat a jövő generációinak. Különben, remény és esély hiányában, csak a „kiút” marad a fiatalok számára. Az otthon ragadt és leszakadt, elszegényedett, kétségbeesett tömegeknek pedig az anarchia.

Végre halljuk a tanárok hangját. És halljuk a diákokét, a szakszervezetekét és a jogvédőkét. Önök, CIVILEK is hallják meg egymást … és politizáljanak együtt, másképp, jobban!

Ehhez a munkához kívánunk sok hitet, kitartást és bátorságot Önnek és kollégáinak.

2014. november 29.

(egy új-zélandi szórvány magyar)

 

 


A HAT, az OHA és a Hívatlanul a Közfelháborodás napján

Elhangzott Budapesten, a Parlament és 15 ezer ember előtt 2014. november 17-én, kb. 18:30-kor. (A felvételen 23:23 és 32:04 között látható/hallható.)

 

Kedves tiltakozó Honfitársaim!

Magyarország kormánya több ízben kezdeményezett adóforintok millióiból nemzeti konzultációt a saját szájíze szerint, a saját céljai érdekében. Nemzeti konzultációt akar a kormány? Íme, egy valódi nemzeti konzultáció! A Hívatlanul csoport, a Hálózat a Tanszabadságért, az Oktatói Hálózat nemzeti konzultációt kezdeményez az oktatás kérdésében, itt és most.

Magyarország kormánya az élethosszig tartó tanulás helyett a gondolkodás nélküli társadalom programját hirdette meg. Az elmúlt években feldúlta a teljes oktatási rendszert, központosította és uniformizálta a közoktatást, elvette a gyermek, a szülő és a pedagógus szabadságát.

Megkezdte a társadalom ideológiai átnevelését: központi egyentanterveket és egyentankönyveket vezetett be, egyre nagyobb előnyhöz juttatta az egyházi iskolákat.

A kormány 2015-ös költségvetéséből kitűnik, hogy mintegy 100 milliárd forint kivonását tervezi a közoktatásból!

A teljes oktatási rendszer tervezését és működését a finanszírozás átláthatatlansága jellemzi!

A kormány elsősorban a legszegényebb rétegeket sújtja azáltal, hogy csökkenti a gyermekétkeztetésre és gyermekvédelemre szánt összegeket.

A tervezet a közoktatás szerkezetének drasztikus átalakítását célozza, amellyel tovább növelik a társadalmi csoportok közötti szakadékot, tovább rontják a leszakadó rétegek életlehetőségeit. Ehhez járul még a családi pótlék munkaviszonyhoz kötésének terve, ami a leghátrányosabb körülmények között élő gyermekeket veszélyezteti.

A kormány a felsőoktatás hagyományos intézményrendszerét is megtámadta. A korábbi évek forráskivonásai után most kancellárokat nevez ki az egyetemek élére, hogy saját politikai céljai érdekében beleszólhasson az egyetemek életébe.

Ez a költségvetés végveszélybe sodorja a már egyébként is szétzilált magyar oktatási rendszert és ennek révén egész társadalmunk jövőjét!

A mi nemzeti konzultációnk kérdései:

  • Akarja-e ön, hogy a kormány további 100 milliárd forintot vonjon ki a közoktatásból?
  • Akarja-e ön, hogy a szakképzés átszervezésével értelmes, gondolkodó emberek helyett beszélő szerszámokat bocsásson ki a magyar közoktatás?
  • Akarja-e ön, hogy az oktatási rendszer kivesse magából a legelesettebbeket?
  • Akarja-e ön, hogy az érettségit adó gimnáziumba csak a kiváltságosok járhassanak?
  • Akarja-e ön, hogy a továbbtanulás lehetőségét elzárják gyermekei elől?
  • Akarja-e ön, hogy gyermeke ‒ saját érvényesülése érdekében ‒ akár már 14 éves korában elhagyja a magyar közoktatást és Magyarországot is?

Kihirdetem a „Nemzeti Konzultáció” eredményét:

nem! az átláthatatlan finanszírozású, társadalomromboló oktatási koncepcióra!

A rögtönzött „Nemzeti Konzultáció” értelmében

  • Követeljük a 2015-ös költségvetési tervezet oktatásra vonatkozó pontjainak szakmai felülvizsgálatát!
  • Követeljük, hogy ne a legszegényebbektől elvont pénzekből fizessék ki az állami intézményfenntartó tartozásait!
  • Követeljük a gimnáziumi férőhelyek számának, a szakma- és iskolaválasztás lehetőségeinek megőrzését; és a felsőoktatás intézményi szuverenitásának helyreállítását!

Felolvasta Nagy Emília, középiskolai tanár


Az ember gyáva, gyáva

Mert egy olyan országban él, ahol 90 %-ban uniós pénzből fejlesztenek, de nem tűzik ki a Parlamentre az uniós zászlót. Ahol ájtatos vagy álságos szövegeket mondanak, de egy új világfelmérés szerint a magyarok 41 %-a antiszemita. Ahol tömegek panaszkodnak akolmelegben, de nagyon kevesen vállalják a véleményüket. Ahol a jelek szerint a többséget csak az érdekli, neki minél több jusson ebből az akolmelegből, lehetőleg extrákkal.

Az ember álmodik. Csak lengetnie kell a karját, és repül. Nem érti, a többi ember miért nem próbálkozik. Ennél nincs egyszerűbb. Csak akarni kell, és oda repül, ahova kívánja. Könnyen, mint a madarak. Énekelhet a házak fölött. Lobogtatja a haját a szél. Ahol földet ér, ott tehet valami jót. Nem, nem, soha rosszat. Ahhoz nem kell repülni. Az ember álmában beszél. És várja a következő kalandot. Biztosan tudja, hogy mindig lesz azután. Semmi nem helyrehozhatatlan. Csak erősen kell akarni, és lengetni, lengetni a karját.

Van, aki egy életet leél úgy, hogy nem teszi próbára a sors. Mások, más időben és térben, naponta küzdenek a puszta túlélésért. És nem adják oda az utolsó falatjukat. Egyet biztosan tudhatunk a világról: létezik benne a gonosz. Abban mindig kevésbé vagyunk biztosak, hogy létezik a gonosz ellentéte is, nevezhetjük Jónak vagy kiflinek. Pedig a gonosznak nem lenne tere, pláne nem Szabadság tere, ha nem tudna kitől elvenni, kinek fájdalmat okozni. Ezért vele szemben mindig hideg észre és kitartásra van szükség. Hozzá az álom, a mese erejére.

Tulajdonképpen minden emlékmű erről szól. Mementó. A gonosz ellen vagy a jó mellett. Bármekkora is, csak a feledés áradatának útjába állított kavics. Lehet zarándokhely, de elsősorban azoknak szánják, akik maguktól nem emlékeznének. Mert feledékenyek, figyelmetlenek vagy még meg sem születtek. Őket félrevezetni bűn. Ha felépül ez az emlékmű, Gábriel arkangyal bukott angyal lesz, mert ezt a bűnt jelképezi. A gyilkosokat idézi majd, akik angyal képében akarnak tetszelegni, és azonosulni az áldozataikkal. Mert nehéz gyerekkoruk volt. Vagy parancsot teljesítettek. Szolgálták a szent hazát. Pedig haza csak ott van, ahol nem emlegetik minden nap, mert nincs erre szükség. Ahol magától értetődő, hogy a legkülönbözőbb fajú, színű, vallású és érzületű magyarok éppen attól azok, hogy kiállnak a közös kultúrájuk és a hagyományaik mellett. És ez a kultúra épp úgy Janus Pannoniusé, Petőfi vagy Petrovics Sándoré, Adyé, József Attiláé, Szerb Antalé, Radnótié, ahogy az övé a tiéd vagy az enyém. Nem különböztet meg senkit a származása szerint, de legkésőbb Móricz Barbárokja óta bizony megkülönböztet gyilkost és áldozatot. Hiszen ha ezt nem teszi meg, elvéti a gesztust, és kibillen a világ gyémánttengelye. 

az oszlopok már állnak. rút a tér.
az ostobaság emlékműve készül.
a szégyené, hogy nincs emlékezet,
csak hatalomvágy, harc és gyűlölet.

kordonok tövében a mécsesek,
fotók, könyvek, egy szakadt Biblia,
arcok, történetek: ez megmarad.
mert eleven és emberi. a szél

fúj és betűket mos el az eső,
hátul csodálkozó egyenruhások
rezzennek össze, ha szemükbe néz

valaki, és énekel. majd rá, rájuk
emlékezünk, rég elporlad a kő
és moha növi be a bukott angyalt.

Énekelni kell. Őrködni. Beszélni, beszélgetni. És ébren álmodni. A gyerekeinkért, akik figyelnek ránk. Akár a kényszernek ezen a színpadán, akkor is, ha az ember nem oda termett. Megmutatni, hogy az ember igenis bátor. Vállalja, és nem szépíti vagy elhazudja a múltját. Nem engedi, hogy a hatalom irányítsa – ráadásul igen rossz ízléssel – az emlékezetet. Mert soha nem a hatalomé a dicsőség. És nem porladó kövekben, hanem az agyunkban, az idegrendszerünkben, a továbbadott tudásunkban, a tetteinkben él tovább, ami arra érdemes. 

Lázár Júlia
a HAT tagja, a Hívatlanul Hálózat alapítója
Szabadság tér, 2014. május 14.