Hat súlyos téma – jelentés a HAT Oktatáspolitikai Kerekasztal munkájáról

Print Friendly, PDF & Email

A Hálózat a Tanszabadságért civil-szakmai szervezet nyílt felhívásban kezdeményezett egyeztető tárgyalásokat a demokratikus politikai erőkkel a magyar oktatási rendszer jövőjéről. A Kerekasztal résztvevői mindazok a pártok, amelyek fel- és elismerik, hogy az oktatás olyan stratégiai terület, melynek hatékony és minőségi működéséhez hosszú távú, a potenciális kormányzó pártok megegyezésén alapuló tervezésre van szükség.

Az ország és a társadalom jövőjének szempontjából rendkívül fontos, hogy ezek a pártok a civil-szakmai világ képviselőit egyenrangú partnernek tekintik. Az egyeztetések alapját és kereteit a HAT Oktatáspolitikai Alapelvei adták és adják.

Az első találkozón olyan – tematikus – egyeztetési folyamatban állapodtunk meg, amely az oktatási rendszer meghatározó területeit elemzi, tisztázza a nézetazonosságokat és az esetleges különbségeket. A tavaszi félévben hat ilyen alkalommal, a következő témákban egyeztettünk: Fenntartói rendszer, Finanszírozás, Méltányosság, Pedagógusok, Iskolaszerkezet és Szakképzés.

A megbeszélések rövid összefoglalója:

  • A résztvevők egyetértettek abban, hogy a 2010-től kiépített oktatáspolitikát gyökeresen át kell alakítani. Megfontolt, konzultációkon alapuló, hosszabb, átmeneti folyamat során kell megteremteni az oktatás fejlődésének új feltételeit, együttműködésben az érintettekkel. A jelenlegi kormány súlyos oktatáspolitikai kártételei miatt azonban azonnali intézkedésekre is szükség lesz. A legfontosabbak: az intézmények, intézményvezetők és a pedagógusok autonómiájának visszaállítása, a szektorsemlegesség biztosítása mind a szabályozás, mind pedig a finanszírozás terén, a 18 éves tankötelezettségi korhatár visszaállítása, valamint átlátható és értékőrző pedagógus béremelés.

 

  • Az Orbán-kormány minden szakmai megfontolással szembehaladva központosított az oktatásban. Az iskolák „államosításával” szemben ezért újra az önkormányzatiság elvének, a helyi közösségek részvételének érvényesítése szükséges. Nem szabad azonban visszatérni a szétaprózott magyar helyi önkormányzati rendszerben megvalósuló intézményfenntartáshoz. Az intézmények gazdáiként működő helyi önkormányzatok társulásaira kell bízni az iskolákat és az óvodákat. Az átalakítás – elsősorban a helyi autonómia biztosítását tekintve – azonnali intézkedéseket is kíván, azonban a bürokratikus központi, állami irányítás leépítése, és hatékony, az önkormányzatiság alapelvein nyugvó új struktúra kialakítása hosszabb időt igényel majd.

 

  • A magyar iskolarendszer leginkább feszítő problémája az esélyegyenlőtlenségek szélsőségesen magas szintje, a szélsőséges szelekció, és a szegregáció. E korai szelekció régóta jellemzi a közoktatást, de a jelenlegi oktatáspolitika érzéketlenségével, elitizmusával az eddigi eredményeket is felszámolja, így várhatóan tovább súlyosbítja a helyzetet. A magyar iskolarendszer ma igazságtalanul rekeszti ki a gyermekek, a fiatalok jelentős tömegét, míg másokat „csak” hátrányba hoz. Az oktatás rendszere nem pusztán elszenvedője a társadalmi hatásoknak, hanem újra is termeli az esélyegyenlőtlenségeket.

Az előző ciklusokban megvolt a szándék az esélyegyenlőtlenségek hathatós csökkentésére, jelentős programok (pl. integrációs projekt) indultak és működtek a súlyos gondok enyhítésére, azonban a negatív folyamatok felszámolása nem sikerült. Az ok jó részt az eltelt időnek a probléma súlyához viszonyított rövidsége. A 2010 óta működő oktatáspolitika ezen a téren is rossz irányba fordult, a szegregáció növekedésének lehetünk tanúi. A jobb és gyengébb eredményeket felmutatók, a középosztálybeliek és a szegények, a cigány gyermekek és a nem cigányok elkülönítése kimutathatóan csökkenti az átlagos teljesítményt is; kirekesztés az eredménye, és erősen akadályozza, hogy a különböző társadalmi csoportokhoz tartozók a jövőben együttműködjenek egymással.

Az esélyegyenlőtlenségek létrehozása és erősödése, valamint a szegregáció jelentős társadalmi érdekekkel összefüggő jelenségek. Kapcsolódnak az oktatás világában zajló szinte minden folyamathoz. A rossz tendenciák megfordítása csakis az egész társadalom szemléletváltásával, egy új és méltányos gondolkodásmód megformálásával, egészen új struktúrák és működésmódok kialakításával lehetséges. Ennek megfelelően szükséges a korábban megkezdett fejlesztések eredményeire is építő, hosszú távú átalakítási folyamat elindítása.

E folyamat meghatározói: a bizonyítékokon alapuló érvelés, a szakmai megalapozottság, a társadalmi párbeszéd, a kutatások és fejlesztések eredményeinek tisztelete és felhasználása.

  • Meg kell állítani és vissza kell fordítani az oktatási ráfordítások folyamatos csökkentésének gyakorlatát, a költségvetési kiadások mértékét vissza kell állítani egy stabil finanszírozást biztosító szintre. E tendencia kialakulását részben indokolta a gyermekek létszámának jelentős mértékű csökkenése, azonban 2010 óta jellemző mértéke már az alapfunkciók elláthatósága szempontjából is veszélyeket jelent.

A felsőoktatásban zajló drasztikus forráskivonás pedig egészen súlyos napi működési problémákat okoz, az intézmények munkáját ellehetetleníti. Az intézkedések eredményeként (miközben csökken, csökkenni fog a közoktatásban tanulók aránya is), a felsőoktatásban tanulók számát tekintve arra számíthatunk, hogy képtelenek leszünk teljesíteni nemzetközileg vállalt kötelezettségeinket (EU 2020 stratégia), s ami még súlyosabb: az ország jövője kerül veszélybe. Tehetséges és vállalkozó kész fiatalok hagyják el talán véglegesen az országot az itthon nem biztosított továbbtanulás reményében.

 

  • 2010-et megelőzően a pedagógus társadalom elkezdett élni azzal a szabadsággal, amelyre a hatályos szabályok lehetőséget adtak. 2010-től azonban e téren is gyökeres fordulat következett be. A tartalmi szabályozás minden szakmai ésszerűségnek ellentmondó, szélsőséges központosítása, a bürokratikusan, egyetlen hatalmi központból irányított ellenőrzési rendszer létrehozása minimálisra csökkenti a pedagógusok és intézmények szakmai önállóságát. Az EMMI által kreált Nermzeti Pedagógus Kar olyan állami korporáció árnyát vetíti előre, amely félelemben és bizalmatlanságban tartja tagjait, kiszorítja a civil és szakszervezeti érdekképviseletet; ezért nincs helye a közoktatásban. A kompetencia alapú oktatás kialakítását célzó fejlesztések eredményei semmissé válnak, az innovációt szolgáló hálózatok megsemmisülnek, a fejlesztésre rendelkezésre álló források egy nagy része a kormányzat képtelen terveinek legitimálására fordítódik. Egy új oktatáspolitikának újjáépítés lehet csak a célja, visszaadva az önállóságot, megteremtve az innováció lehetőségét, helyzetbe hozva a pedagógusokat.

 

  • A jelenleg regnáló hatalom a szakképzés anarchikus átszabásával, különösen a szakiskolai képzésre ható számos, szakmailag megkérdőjelezhető döntésével szintén óriási károkat okoz az oktatásnak, az országnak. A tankötelezettség korhatárának 16 éves korra való leszállítása következtében várhatóan a mainál is többen hagyják el érdemi iskolai végzettség nélkül az oktatást. A szakiskolákban a képzési idő csökkentésével és a tartalmi szabályozás megváltoztatásával a közismereti oktatásra szánható időt megfelezték, ezzel lehetetlenné válik, hogy az ebben az iskolatípusban végzettséget szerző tanulók megfelelő általános műveltség birtokában a későbbiekben alkalmazkodni tudjanak a munkaerőpiac változásaihoz.

A szakiskola eredményességét a megelőző szakasz és e képzési forma pedagógiájának korszerűsítésével, rugalmas, gyakorlatias tantervvel és a külső támogató eszközrendszer megerősítésével kell biztosítani. Nem lehet elkülönítő, zsákutcás képzési formát alkalmazni (HÍD program), de támogatni kell a második esélyt adó iskolákat és a felnőttképzés nyitottságát a szakmaszerzésre, szakmaváltásra.

A szakmaválasztó fiatal és családja számára az alapképzéstől fogva biztosítani kell az érdemi tájékozódás lehetőségét. A pályaorientáció azonban nem jelenthet pályairányítást. Mind az államnak, mind a gazdasági kamaráknak le kell mondaniuk arról a vélt jogról, hogy a munkaerőpiac rövid távú igényeinek érvényesítőiként viselkedjenek. A fiatalok számára elengedhetetlen, hogy az élethosszig tartó tanulást megalapozó készségek lehetővé tegyék a majdani szakmaváltást, és biztosítva legyen a tanulás világába való visszatérés lehetősége. Az alapozó nevelést, oktatást ezért 16 éves korig biztosítani kell, az ezt követő, szakmacsoportos alapozásra épített moduláris képzési struktúrának és vizsgarendnek pedig szolgálnia kell a szakképesítések és rész-tanulmányok beszámíthatóságát, akár nemzetközi szinten is.

A gimnázium és a szakközépiskola kimeneti szintjén egységes érettségi vizsga jó hagyományát meg kell őrizni, ezzel a továbbtanulás lehetőségét a legszélesebb értelemben nyitva hagyva.

***

A Kerekasztal tagjai egyetértettek abban, hogy a megkezdett diskurzust folytatni kell. Több további témát már most meghatároztunk az őszi félévre: felsőoktatás, fejlesztéspolitika, tartalmi szabályozás.

Közös célunk egy nyitott, alkalmazkodóképes, reflexív oktatási rendszer kialakítása, az ehhez szükséges koherens oktatáspolitikai koncepció megfogalmazása.

Budapest, 2013. szeptember 14.

DK – Együtt-PM Szövetség – LMP – MSZP – SZEMA – HAT

 

Megosztom a Facebook-on:

    Vélemény, hozzászólás?