Iskola-ügy: Fogytán a remény

Print Friendly

2012.05.09. – Tiszato.eu

 

Úgy tűnik, nincs további orvoslati lehetősége az abádszalóki általános iskola igazgatói kinevezésének. A minap erről maga Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár tájékoztatta az igazukért és a tisztességes, korrekt eljárásért küzdő pedagógusokat. Az államtikár Tiszafüreden tartott előadása után értesült az abádszalóki eseményekről, és bár ígéretet tett az ügy vizsgálatára, egyúttal azt is kijelentette, hogy új pályázatok kiírását az általános iskolák állami átvételekor nem tervezik. Elképzeléseik szerint tehát minden megválasztott igazgató kitöltheti mandátumát, és csak annak lejárta után írják ki az igazgaztói pályázatokat.
Mint ismert, Abádszalókon az önkormányzat nem tartotta alkalmasnak a korbbi igazgatót az általános iskola vezetésére, és bár Balogh Gyulát a teljes szakma, valamint a munkahelyi, a  szülői, a kisebbségi és a diákszervezetek is maximálisan támogatták, a legutóbbi választáson polgármesterjelöltként indult iskolavezetőt a megválasztott polgármester alkalmatlannak tartotta tisztségére. Így fordulhatott elő, hogy – sokak szerint politikai indíttatásból – márciustól nem a kiváló pedagógus irányítja a Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskolát Abádszalókon.

Hofmann Rózsa tiszafüredi fórumán a szakmai érvek mellett politikai eredetű kérdés is felvetődött. Egy hozzászóló feltette a kérdést, hogy hogyan fordulhatott elő, miszerint kormánypárti támogatással távolították el a nem politizáló igazgatót, s így olyan helyi politikusok érdekei érvényesültek, akik az előző választáson még a szocialista országgyűlési képviselő plakátragasztó kampánycsapatához tartoztak.
Hoffmann Rózsa ugyan az ügy kivizsgálását ígérte, de azt is hozzátette, hogy általában nem tervezik az igazgatói pályázatok egységes kiírását. Ez pedig azt jelenti, hogy – ha nem találnak nyomós érveket az abádszalóki pályáztatársa – nem változik az igazgató személye az elkövetkező öt évben. Ezzel ugyan a feszültségek nem csökkennek, és a közösség értékes embereket veszít a pedagógus kar visszahúzódása, közösségi munkából való kivonulása miatt, de a szakmai önbecsülés, a pedagógusok elhivatottsága miatt a gyermekek oktatása nem szenved látványosan csorbát.
Ugyanakkor a több alkalommal semmibe vett, ezért hitüket vesztő szülők már nem favorizálják az abádszalóki iskolát. A más településről ide járó gyerekek szülei közül többen azt fontolgatják, hogy új iskolát választanak, vagy a kisebb gyereket már más iskolában taníttatják. Így Kunegyes és Tomajmonostora általános iskolája profitálhat az abádszalóki intézmény tekintélyromlsásból.
Megosztom a Facebook-on:

    MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!