Látogatóban… L.Ritók Nóránál

Print Friendly

2012.10.17. – Grasselly Emese és Forgács Péter jegyzete

Áll velem szemben valaki, aki ugyanúgy pedagógus, mint én. Ugyanolyan keveset keres, van családja, vannak magángondjai. És létrehoz egy iskolát, ahol felkarolja azokat, akik még kevesebből élnek, még több magángondjuk van, még nagyobb a családjuk.

Berettyóújfalu messze van. Nagyon. Mégis jó érzés volt oda elmenni és egy fél napot ott lenni.

Nóri mosolygósan fogadott, volt pár percünk beszélgetni vele. Amíg meséli a hivatalos procedúráit, a minisztériumokkal való harcait, ellenállást és segítségadást, addig érkezik még egy autónyi adomány, amit a miénkkel – és az általunk odajuttatottal (köszönet illeti: Szántó Juditot, Tamássy Györgyit és Fábry Bélát adományaikért) – együtt ki is pakolunk.

Lehetőségünk nyílik bekukkantani az osztályba, ahol a gyerekek épp az álmukat rajzolják. Vidám kis kompánia, nincs különbség közöttük. Se anyagi, se etnikai se másmilyen. Együtt dolgoznak, vidáman, jókedvűen. Van, aki ül, van, aki térdel a széken, akad, aki a padon hasal. A nagy munkába belefeledkezve olyan is volt, aki a nyelvét is kint felejtette.

Aztán Nóri berámol minket a kocsijába, és irány Told. Útközben mesél. Az alapítvány munkájáról, a nehézségeiről, örömeiről, családokról, gyerekekről.

Told híres település. Innen származik Toldi Miklós – a falu egykori földesura –, akit Arany János tett hírnevessé. A község címere jelzi híres fiát, a kék pajzson egyetlen malomkő látható, a XVIII. századi református templom műemléki védelem alatt áll. Ha útikönyvet írnánk, ezzel a két mondattal el is intézhetnénk a 350 lelket számláló települést.

Told a 13 falu közül az egyik, ahol Nóriék családokat támogatnak. Nincs munka, nincs lehetőség, bezárt a falu egyetlen boltja, nem működik a templom, még a kocsma is megszűnt.

A faluban három embernek van állandó munkahelye, ebből az egyik a polgármester. A szerencsés 13, aki közmunkát végez, a hét végén valami pénzt néha haza is tud vinni (hetibéres rendszer van, amiből a kifizetéskor levonják a szemétszállítás díját és egyéb, ilyen-olyan törvényi fizetendőket).

Nóri megmutatja „A HÁZ”-at, amit az alapítvány vásárolt, épp most rakják rendbe, hogy télen legyen hol hímezniük az asszonyoknak, és reményeik szerint asztalosmunkát végezni a férfiaknak. A HÁZ-ban lesz egy szoba az önkénteseknek, villany, víz, fürdőszoba (!), nagyon szeretnének egy mosógépet is, ami a faluban talán senkinek sincs.

– Mosógép, egy „ipari” mosógép kellene – mondja Nóri –, hiszen a házak nagy részében nincs villany és víz. Ráadásul az emberek nagy részének egy váltás meleg ruhája van… Jön a tél, amit kézzel kimosnak, kicsavarnak, az a fűtetlen, esetleg éppen hogy fűtött szobában három-négy nap alatt szárad meg. Addig kilépni sem tud a ruha tulajdonosa a házból.

Cigányemberek és asszonyok dolgoznak az udvaron. Nórinak mindenkihez van egy-két kedves szava, mosolya. Partnerként dolgozik együtt az emberekkel, kikéri a véleményüket, dicsér, magyaráz, kérdez, segít. Megmutatja a biobrikettet is, amit kukoricaszárból és darált papírból gyártanak, hogy legyen télire fűtőanyaga a családoknak.

Biobrikett, a kukoricaszárat és a papírt kézzel vagdalják, hiszen nincs áram… A dolgozók saját maguk alakítják ki a rendszert, hogy ki mennyit vihet haza a késztermékből. Körvonalazódni látszik a megegyezés, hogy a téglák és a rudacskák elosztása súlyra történik. Jól kivehető a közös érdek.

Azért Nóri száján óhatatlanul kiszalad a keserű igazság, hogy a falu környékét megművelő vállalkozó, aki eddig egy – illegális hulladéklerakóként használt – bányagödörbe hordta a kukoricaszárat, most, hogy azt valaki hasznosítani tudja, azonnal pénzt kérne érte… A papír beszerzése is időnként gondot okoz. Ötletként bedobtuk, hogy keressék meg a környék nagyobb vállalatait, az önkormányzatokat, akik most komoly pénzeket fizetnek azért, hogy a ledarált iratanyagot valaki elszállítsa tőlük.

Döbbenet ez az egész. Persze, az ember hallja, hogy a mélyszegénység, meg a nyomor… Igen, olvasod Nóri blogját, hogy a nyomor széle… de idejössz és szembesülsz ezzel… ez itt a közepe. Gyakorlatilag az egész falu „cigánysor”. És miközben a XXI. századot írjuk a XVIII. századot látjuk.

A művelődési házig többször megállunk az úton, minden arra járó beköszön a kocsiba, Nóri mindenkiről mindent tud, megsimogatja a 17 éves kismama pocakját, a régóta munkanélküli férfi karját, bátorít, ígér, segít.

A művelődési házban Tamás, Nóri kollégája épp veszi át a kész hímzéseket. Gyönyörűek! Vidám színek, jókedvű arcok. A hímzések alapja minden esetben egy-egy az iskolából származó gyermekrajz. Ezt hímzik ki az asszonyok, majd ebből készülnek a táskák hátizsákok. A késztermékek az alapítványi webshop-ban kerülnek értékesítésre, ebből a bevételből jut a támogatásra, a tartós élelmiszerek, tisztítószerek kiosztásához.

Nagyon meglepődtem, mikor meghallottam, hogy a falu kisnyugdíjasai is jelentkeztek, beszállnának a „hímzés-bizniszbe”. Ez új hímzéstechnikát is hozott a képbe, hiszen eddig csak a keresztszemes hímzés volt.

Megnézzük a nagyteremben kiállított gyerekmunkákat, táborokról, közös programokról készült fényképeket. Nóri mutatja a vastag, díszkötésű könyveket, amit minden pártfogoltja vezet saját magáról. Benne a személyes adatok, iskolai végzettség, családi kapcsolatok, mit szeretek és mit szeretnék kérdésekre adott válaszok. Hihetetlenül egyszerű vágyakról olvasunk, amik itt vágyálomként jelentkeznek. Mit szeretne főzni, milyen helyen szeretne lakni.

Itt, a nagyteremben két kis asztalon áll négy számítógép – szintén az alapítvány által fenntartott eszközök – nap közben ezeken tudnak on-line skype-korrepetálást tartani. A nem igazán bőséges „könyvtári állomány” mellett ez az egyetlen szórakozási lehetőség.

Nóri közben megsimítja a tizenéves kamaszlány hátát, aki most jött haza németországi „munkájából”. Gyorsan megoldást keres egy-két komoly és kevésbé komoly falubeli intrikára, veszekedésre, személyes problémára, villanyóra visszakötésére, munkavállalásra. Búcsú a helyi segítőitől, ölelések, puszik, arcsimítások, vállveregetés.

És már indulunk is vissza, mert Nóri ma még beszédet mond Debrecenben egy tüntetésen. A szegénységről. Őt kérték fel, mert ő ismeri igazán.

A fő problémák egyike az áram – kezd bele Nóri ebbe a történetbe –, a faluban kialakítottunk egy rendszert, mellyel vissza tudjuk köttetni a házakba. Az alapítvány hitelezi a 60-70 ezer Ft bekötési költséget, és a lakók a velük együtt kialakított részletekben fizetik azt vissza. És tartják is magukat ehhez, mert egyrészt a becsületük, másrészt tudják, ha ők nem fizetnek, nincs pénz a következő ház visszakapcsoltatására.

Hihetetlen összetartó erő lett a nyomorból való kitörés igénye. Látjuk, érezzük, hogy tudják, ha nem együtt haladnak, külön-külön elbuknak.

Nóri elképesztő energiával és optimizmussal áll a dolgokhoz. Hihetetlen erőt ad a kétségbeesett embereknek, segítséget a rászorulóknak.

Nem dicsőíteni akarom, azt megteszik helyettem azok, akiket kisegít a legkilátástalanabb helyzetből. Én csak csodálom. És csendben gondolkodom hazáig… Hosszú az út, mégis kevés rá az idő…

És a történések után a gondolatok. Mert hosszú az út Budapestig, volt idő gondolkodni…

Áll velem szemben valaki, aki ugyanúgy pedagógus, mint én. Ugyanolyan keveset keres, van családja, vannak magángondjai.

És létrehoz egy iskolát, ahol felkarolja azokat, akik még kevesebből élnek, még több magángondjuk van, még nagyobb a családjuk.

És félreteszi a saját gondjait, ezer százalékkal a körülötte lévőkre koncentrál.

Olyan gondokkal foglalkozik, ami neki szerencsére nincs, de rengeteg embernek van. Ami mellett naponta elmegyünk.

Optimizmus, lelkesedés, ezer ötlet, rengeteg energia, tenni akarás és mindezek megvalósítása.

Nincs pihenőnap, nincs fáradtság, nincs betegség. Mert másoknak több van, azzal kell foglalkozni.

Ő Nóri. Elképesztő. Komolyan csodálom. És elszégyellem magam a saját magángondjaimmal, anyagi problémáimmal, hozzá képest szinte problémamentes negyedik osztályommal, a saját gyerekeimmel.

És áll vele szemben több falu apraja, nagyja. Bíznak benne, segítséget várnak tőle. Tanácsot kérnek, kapnak és adnak. Az eddig egymással acsarkodó szomszédok lassan megtanulják, hogy a problémáikat nemcsak erőszakkal lehet megoldani. Hogy ha segítenek egymásnak, többre jutnak mindannyian. Ha nem hazudnak, csalnak, annak van hozadéka. Ha a gyerekek iskolába járnak, tanulnak, okosodnak, annak van értelme. És mosolyognak. Dolgoznak. Viccelődnek, nevetnek. Haladnak.

Talán a gyerekeik, akik ebben a szellemben nőnek fel, már alapvetőnek tartják ezeket az elveket. Vagy az ő gyerekeik. Jó lenne…

Nóri is azt mondja, lassú folyamat ez. De nem adja fel, még akkor sem, ha néha nagyon kemény falakba ütközik. Mert van értelme…

Megosztom a Facebook-on:

    Látogatóban… L.Ritók Nóránál” bejegyzéshez egy hozzászólás

    1. Kérek Mindenkt aki ezeket a sorokat olvassa vagy olvasta !
      Nézetek körül az ismeretségi körötökben falun aholmezőgazdasági tevékenység folyt vagy folyik.
      , és keressetek kézi hajtású szecskavágo gépet (régen a takarmányozáshoz használt silót" szecskázták" vágták vele).
      Ezzel a masinával könnyen lehet a kukorica szárat és még a szalmát,szénét is feldarabolni.
      Biztosan nagy segítség volna a Told-i aknak a brikett gyártáshoz. A hulladék papirt a MNB  papirpénz feldolgozó üzemétől kérjetek, Ök ingyen adják és sokszor könyörögni kell az elszállításáért. Vannak olyan cégek akik a selejtezett hivatalos iratok megsemmisitésével foglalkoznak, Ök is darálják a papirokat.
      Én megkisérlek olyan már mások álltal nem használt könyveket gyüjteni amit ott még használni tudnak.például himzésmintákat és más kézimunka könyveket is.
      Sok sikert és eredményes segítséget a további munkához.
      Állítom, hogy nem minden ember születik gonosszá, az életben vannak JÓK is.
      Tóni bácsi( 75)
       
       
       

    Vélemény, hozzászólás?