Hoffmann Rózsa címkével jelölt bejegyzések

Tanárok nyílt levele Hoffmann Rózsának

2012.12.21. – AN

Tanárok nyílt levele Hoffmann RózsánakBalatonalmádi – Nem csitulnak az indulatok Balatonalmádiban, és ez így van rendjén. Ami történt, elképesztő és vállalhatatlan. A Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium igazgatónője diákokat és tanárokat faggatott politikai kötődésükről. A beszélgetéseket rögzítette, majd elküldte a megyei kormányhivatalnak.

Az igazgatónő és a kormányhivatal most egymásra mutogatnak, egyikük sem vállalja, hogy köze lenne a dologhoz. A kihallgatott tanárok, és az őket támogató kollégáik Hoffmann Rózsától kérik az igazgatónő leváltását.

Hoffmann Rózsa nyilván nem váltja le Gránásiné Bácsi Tündét. Nem tudja ugyanis, hogy leválthatja-e. Hogy le kell-e váltania. Hoffmann Rózsa nem tud semmit, hiába követelik a diákok, hogy „Hoffmann Rózsa, gyere ki a hóra!”

Akár kimegy, akár nem, mondani érdemben semmit sem tud. Hoffmann Rózsa ugyanis valójában nem államtitkár, csak annak látszik. Hoffmann Rózsa csupán egy bábú, akinek Orbán Viktor mondja meg, hogy mit mondjon, és mit gondoljon.,

Hoffmann Rózsa ezért nem mond semmit, mert a miniszterelnök még nem mondta meg neki, hogy mire kell gondolnia. A miniszterelnök ugyanis nem ér rá arra, hogy Hoffmann Rózsával közölje annak gondolatait. Orbán Viktor műfüves pályát avat Nyírlugoson, válogatott csatárral gurigázik.

Ez most a legfontosabb a számára, mi is lenne más.

A balatonalmádi tanárok nyílt levelét az alábbiakban közöljük. Mint volt szerencsénk említeni: azt kérik Hoffmann Rózsától, váltsa le Gránásiné Bácsi Tünde igazgatónőt.

Continue reading


Jelentést kért Hoffmann Rózsa a balatonalmádi diáklistázásról

2012.12.19. – Eduline

Forrás: MTI / Kálmándy Ferenc

Az oktatásért felelős államtitkár szerint "legyen szó sztrájkról vagy tüntetésről", a diákok véleménynyilvánítási jogát és szabadságát korlátozni semmilyen módon nem lehet. Hoffmann Rózsa az MTI kérdésére közölte: tájékoztatást kért a balatonalmádi esetről.

A hvg.hu szerint a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban Balatonalmádiban adatokat gyűjtöttek a végzősök sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteiről.

Az oktatási államtitkár elmondta: fontos, hogy a fiatalok félelem nélkül vállalhassák véleményüket, emiatt hátrány nem érheti őket. A mindenkit megillető demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartása mellett akkor is kiáll, ha a demonstrációkon olykor az emberi méltóságot sértő kijelentések és rigmusok hangzanak el, és "ha éppen a kormány gyors reagálása, tárgyalási készsége miatt a megmozdulás értelmetlennek, céltalannak tűnik" – szögezte le Hoffmann Rózsa, aki jelezte: a balatonalmádi esettel kapcsolatban tájékoztatást kért.  Continue reading


Ha Hoffmann felajánlaná a lemondását, Orbánnak érdemes elfogadnia

2012.12.14. – Index

Az oktatási államtitkár lemondását pedzegeti véleménycikkben a Magyar Nemzet. Orbán tegnap nem válaszolt arra a kérdésre, marad-e az államtitkár.

"Ha például Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár netán felajánlaná a lemondását, a kormányfőnek érdemes lenne elfogadnia" – írja pénteki véleménycikkében a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Csermely Péter. Csermely szerint az államilag finanszírozott keretszámok drasztikus csökkentésére irányuló terv rossz.

A cikk szerint Hoffmann esetleges lemondásánál azonban fontosabb, hogy az ingyenes felsőoktatási férőhelyek számának ez a szigorú csökkentése több ponton is szembe-megy azzal a filozófiával, amely "a kormány legtöbb intézkedésének hátterében határozottan kimutatható".

D  AS20121107006

Hoffmann Rózsa a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvényjavaslat vitája alatt november 7-én.Fotó: Kovács Tamás

Continue reading


Tandíj a diplomáért – Hoffmann Rózsát plagizáljuk

2012.12.13. – FN24

Hoffmann Rózsa cikkét idézzük alább, majdnem teljes terjedelmében. Úgy is mondhatnánk, plagizálunk egy, az Új Emberben megjelent, 2006-os cikket. Egyetértünk a cikk tartalmával.

 

„Sajnos megszokhattuk már, hogy négyévenként, a nyár eleji kormányváltást követően a hatalom új birtokosai első teendőik között azonnal módosítják az oktatási törvényeket. Ez a mostani törvényalkotási láz azonban sokkal fájóbb az előzőeknél. Leginkább azért, mert az indoklásra kitalált szövegek képmutatóak, hazugok. (…) Azok az emberek, akik csak egyes televíziós csatornák híradásaiból szerzik közéleti ismereteiket, könnyen be is dőlnek a hangzatos szóáradatnak. Ám a valódi történésekre is figyelőknek érteniük kell, miről van szó. (…) Ezzel szemben a felsőoktatási törvény módosítása úgyszólván nem szól másról, mint a pénzről. Valamint kapkodásról, amely bizonyossággá érleli a gyanút, hogy a beterjesztett törvényszövegek mögött nincs stratégiai gondolkodás.

Jól példázza ezt az állítást a felsőoktatási tandíj ügye.

Continue reading


Hoffmann Rózsa és a KDNP támogatja a tandíj ellen tiltakozó diákokat!

2012.12.10. – HVG

Azon ritka alkalom, hogy rovatunkban egy párt közleményének adunk teret, ám kénytelenek vagyunk így tenni, mert a Kereszténydemokrata Néppártnak erkölcsi kötelessége, hogy ezúton is kifejezze szolidaritását a felsőoktatási hallgatókkal. 

Az egyetemi tanév kezdetén, ezekben a napokban több magyar egyetemi városban utcára vonulnak a diákok. A demonstrációkkal a tandíj ellen tiltakoznak, miután más eszközökkel nem tudták elérni, hogy a Kormány visszavonja szándékát. A megmozdulásokat mindenütt a hallgatói önkormányzatok szervezik, politikai pártok abban semmilyen formában nem vesznek részt.

A Kereszténydemokrata Néppárt mindazonáltal erkölcsi kötelességének tartja, hogy kifejezze szolidaritását a felsőoktatási hallgatókkal. Erre kötelez bennünket a szociális igazságosság iránti elkötelezettségünk, amely a KDNP története során végig meghatározta közéleti látásmódunkat. Egyetértünk a hallgatói tiltakozásokkal, mert: Continue reading


Hoffmannék: a tüntető diákok csak “tartanak a változásoktól”

2012.12.10. – HVG

Az oktatási államtitkárság megérti, ha a diákok úgy érzik, "szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól", de mint a hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményben írták: bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak. Az államtitkárság szerint míg korábban 50 ezer diák tanulhatott ingyen, mostantól akár 100-120 ezer is megteheti ezt.

Fontosnak nevezték, hogy a hallgatók megértsék a kormány új felsőoktatási stratégiáját, és felismerjék az abban rejlő lehetőségeket. Tudatosítsák, hogy ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait. Kiemelték: a felsőoktatás megújítása arról szól, hogy hosszú távon jó minőségű, fenntartható rendszer alakuljon ki, hogy ne csak a mostani generációnak, hanem az utánuk jövőknek is legyen hol tanulni.

Az államtitkárság kitért arra is, hogy a korábbi gyakorlat szerint, akik nem kaptak állami ösztöndíjat, azok csak akkor tanulhattak, ha ők vagy szüleik mélyen a zsebükbe nyúltak és félévente befizették a költségtérítés összegét.

Continue reading


Hoffmann elszabadult

2012.11.20. – Népszava

Hiába bíznak a megállapodásban és ülnek ma ismét tárgyalóasztalhoz az oktatási szakszervezetek a kormány képviselőivel, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár irreálisnak minősítette az érdekvédők követeléseit, és kizárta a sztrájk lehetőségét. A politikus az őt bíráló Pokorni Zoltánt az MSZP-vel vonta párhuzamba, a szakiskolák tanulóit pedig csaknem "lehülyézte"
A szakszervezetek hergelik a pedagógusokat, de a legtöbbjük józan, és pontosan tudja, miről van szó – fogalmazott Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár vasárnap este az ATV-ben, annak ellenére, hogy előző nap a kormány képviselői és az oktatási érdekképviseletek sztrájkbizottsága úgy döntött: folytatják a tárgyalásokat. Ma például a pedagógus életpálya-modellről és a bérekről konzultálnak, valamint közös munkacsoportokban egyeztetnek szakmai kérdésekről. A lekezelő hangnem azért is furcsa, mert éppen a pedagógus-szakszervezetek vezetői állították lapunknak, annak ellenére előrelépésként értékelik az egyeztetések folytatását, hogy a kabinet továbbra sem mutat hajlandóságot a követelések teljesítésére, azaz a 20 százalékos közszolgálati béremelésre és az iskolaállamosítás felfüggesztésére.

Continue reading


Hazudik, mint a Wasserlauf!

2012.11.06. – HVG – Ceglédi Zoltán

Liebe Frau Roße, maga und Ich kábé ugyanannyira beszélünk Deutsch. Nem a Tamás ohne Für, hanem a sprache.

Ugyanakkor Ich besser tudok angolul, ugyanis maga vorsätzlich meg se akar tanulni. Kein Problem, úgyis kipateroljuk langsam az összes olyan firmát, akivel angolul kéne szót váltania a kormánytagoknak. Ettől még maga sem lesz egy Dumpfbacke.             

Das Problem az, hogy maga alles zusammen a gyerekekkel is ki akar ficken. Hogy ők se lernen angolul az iskolában, csak ha már Gut, Besser, Gösser tudnak németül. Azért így, mert a Deutsch-Für ist nehezebb, maga meg nem akarja, hogy a Kinder túl gyorsan érjen el sikereket. Der Schule nem egy Kindertojás; ott vér, verejték, attól fejlődik, ha szenved, emelkedjék a Schmerzgrenze!

Continue reading


Hoffmann: korai még a sztrájkról beszélni

2012.10.31. – HetiVálasz

A sztrájktörvény rögzíti, hogy sztrájk esetén az óvodákban és az iskolákban kötelesek gondoskodni a gyermekek felügyeletéről – e szavakkal reagált Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke által tegnap a Heti Válasz Online-nak mondott szavakra, melyek szerint a pedagógusok készek akár teljes értékű sztrájkot tartani, ha nem kapnak megfelelő választ Orbán Viktor miniszterelnöktől.

„Ha iszonyú megfeszített tempóban is, de idáig minden határidőt tartani tudtunk. Mendrey László PDSZ-elnöknek sem volt oka azt feltételezni, hogy a kormány nem jelöl ki tárgyalópartnert a sztrájkbizottság kérésének megfelelően” – fejtette ki a Heti Válasz Online kérdésére Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki hangsúlyozta: korai még a sztrájkról beszélni, ahogyan korai a sztrájkkal fenyegetni is. Kérdésünkre válaszolva ugyanakkor kijelentette: a sztrájktörvény meghatározza a minimális kötelező szolgáltatásokat, óvodákban és iskolákban a gyerekek felügyeletéről sztrájk alatt is kötelesek gondoskodni a pedagógusok. Csütörtökön Mendrey László a Heti Válasz Online-nak azt mondta, készek akár ún. teljes értékű, vagyis a tanulók felügyeletét sem biztosító sztrájkba kezdeni.

Continue reading


A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) nyílt levele Hoffmann Rózsához a Pedagógusok világnapjára kiadott levele kapcsán

2012.10.09 – HAT

Aki hazudik, az ne szónokoljon erkölcsről!

Tisztelt Államtitkár Asszony!

Mivel mindkettőnk ideje szűkre szabott, azért rögtön a lényegre térünk: a Pedagógusok világnapja alkalmából közzétett köszöntője szégyenletes.

Államtitkár Asszony! Mi is tartozik az emberiség évezredek óta elfogadott erkölcsi alapelvei közé?  A hazugság bizonyára nem. A hazugság egy paidagógosztól – akár rabszolga, akár nem – épp úgy nem elfogadható, mint egy közszolgától – legyen akár kereszténydemokrata, akár nem.

Semmilyen alapon nem elfogadható az, amit Ön állít. Milyen alapon veszi Ön a bátorságot magának ahhoz, hogy éppen az erkölcsről szónokolva állítson valótlanságot?

Az állítás, mely szerint az „előző évtizedben sulykolt nevelésfilozófia egyik rejtett csapdája az, hogy a pedagógus csupán tanítson, okítson, a többi nem az ő dolga” nem egyszerű csúsztatás, hanem a valóság alapvető meghamisítása. Ön mint pedagógus pontosan tudja, hogy ha van valami, ami nem jellemző a „fejlettnek mondott Nyugat” korszerűnek tartott pedagógiai törekvéseire, az épp a puszta tanítás, a tananyag leadásának sulykolása. Ezzel épphogy szemben áll a tanulás folyamatát, s ebből következően a gyermek egész személyiségét középpontba állító szemlélete.

Államtitkár Asszony! Meggyőződésünk, hogy egy élhető Magyarország megteremtésének alapelvei megegyeznek az élhető iskola megteremtésének alapelveivel:

TISZTESSÉG
IGÉNYESSÉG/MINŐSÉG
MÉLTÁNYOSSÁG
EGYÜTTMŰKÖDÉS
INNOVÁCIÓ

A HAT tagsága nevében és gyermekeink élhető jövőjének megteremtése érdekében kérjük, s mint hivatásunk első számú képviselőjétől elvárjuk, hogy a köz szolgálatát a továbbiakban a fenti, de legalább az erkölcs alapelveinek betartásával végezze.

2012-10-09

Hálózat a Tanszabadságért (HAT)


Hoffmann csúsztat és nem mond le

2012.10.08. – FN24

Eszem ágában sincs lemondani – mondta a parlamentben az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa az elhalasztott béremeléssel kapcsolatban kifejtette, ilyen a klebelsbergi idők óta nem volt. De ez nem igaz.

Hoffmann csúsztat és nem mond le

(MTI)

A parlamentben az MSZP-s Hiller István azonnali kérdésében emlékeztetett, hogy a közelmúltban pedagógus-szakszervezetek azt javasolták, rendezzen vitanapot a Ház a közoktatás helyzetéről. Közölte, a szocialisták támogatják az érdekképviseletek kezdeményezését, a közoktatás ugyanis a működőképesség határára érkezett.

Az egyetlen pozitív kormányzati javaslat az volt – folytatta a volt oktatási miniszter –, hogy bevezetik az életpályamodellt, amelyről azonban múlt héten a nemzetgazdasági miniszter bejelentette, nem kezdődik el 2013 szeptemberében. Hiller István szerint a közoktatás helyzete annyira kritikus, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lemondása túl egyszerű lenne, ezért arra szólítják fel, ne tegye ezt, „vigye végig ezt az egészet".

Válaszában Hoffmann Rózsa azt mondta, a valóságban nincs dráma, zűrzavar, nincs káosz. Megjegyezte, a szakszervezeti levelet már korábban tételesen megcáfolták.

Continue reading


Hoffmann Rózsa harca az idegen nyelvű oktatás ellen

2012.09.24. – Véleményvezér

hoffmann2.jpg

A kormány forradalmi hevületében az idegen nyelvű oktatást korlátozná: aki idegen nyelven tudja tanítani az adott tantárgyat, annak Hoffmann Rózsa szerint magyarul is menni fog, a történelem tantárgy pedig a hazafias nevelésről szól. (Fotó: MTI)

Az oktatási kormányzat újraszabályozná a kéttannyelvű iskolák működését: a jelenleg egyeztetési fázisban lévő tervezet szigorúan meghatározná, hogy mely évfolyamokon milyen tantárgyakat lehet idegen nyelven oktatni és milyeneket nem. Az ügy első látásra részletkérdésnek látszik, mégis igen súlyos problémákra világít rá: a jelenlegi oktatáspolitika elképesztő inkompetenciájára és a kormányt jellemző forradalmi „mindent megváltoztatás" kártékonyságára.

Continue reading


Hoffmann: 2013 őszétől komolyabb változások várhatóak

2012.05.04. – ATV

Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) nem sokban hasonlít az eredetileg tervezettre – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára pénteken Székesfehérváron; Hoffmann Rózsa a szakmai fórumon megerősítette, hogy a tervezet napokon belül a kormány elé kerül.

Az államtitkár a tárca élén bekövetkező váltással kapcsolatban – az MTI érdeklődésére – elmondta, régóta ismeri a miniszteri poszt várományosát, Balog Zoltánt, aki társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként "sok szálon kötődik az oktatáshoz". Hoffmann Rózsa közlése szerint alapvető kérdésekben egyetértenek, az elmúlt időszakban jó együttműködés alakult ki közöttük. "Gyökeres változásra nem számítok, a miniszterjelölt előzetesen megerősített pozíciómban" – tette hozzá.

Continue reading


Gyakorló pedagógus merengése egy hír fölött

2012.04.20. – Galamus

„A nevelési-oktatási intézmény (…) egyes rendészeti feladatok ellátása érdekében iskolaőrt alkalmazhat.”

„A rendőr azt a tanköteles tanulót, aki nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett kötelező foglalkozástól engedéllyel maradt távol (…) a nevelési-oktatási intézmény vezetőjéhez kísérheti, vagy a nevelési-oktatási intézménnyel történt előzetes egyeztetést követően oda útba indítja.”
„Az iskolaőr (…) meghatározott esetben arányos mérvű testi kényszert alkalmazhat.” 
(Újra lehet testi kényszer az iskolákban?)

Continue reading


A neoliberális reformpedagógia elbukott, rend kell az iskolába

2012.04.04. – Sonline.hu

SOMOGYJÁD Követelmény és rend nélkül nincs eredményes nevelés. Ezt az alapvetést fogalmazták meg, persze más és más formában, oktatási szakemberek szerdán Somogyjádon, az iskola szakmai napján.

Gombocz János, a SOTE egyetemi tanára egyenesen úgy nyilatkozott: ha minden gyereknek mindenhez joga van, akkor nem lehet pedagógiai eredményt elérni.

A gyereknek csupán addig van joga, amíg a közösség érdekeit nem sérti, a két érdek összeegyeztetése elkerülhetetlen. Így pedig Varga Mária, a Somogy Megyei Kormányhivatal oktatási főosztályvezetője vélekedett, aki korábban Hoffmann Rózsa államtitkár mellett tevékenyen részt vett az új közoktatási törvény előkészítésében.

Continue reading


32 ezer Hoffmann-árva

2012.03.09 – Hetek

Hoffmann_Rozsa

Soha nem látott mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma: a tavalyi 141 ezer után idén mindössze 109 ezren küldték be jelentkezési lapjukat az Oktatási Hivatalhoz, amely a változást demográfiai okokkal magyarázza, míg mindenki más a felsőoktatás drasztikus változtatásait okolja a diákság tömeges távolmaradásáért.

Réthelyi Miklós miniszter úgy nyilatkozott: szerinte nem különösebben jelentős a 32 ezer fős csökkenés egy év alatt, amelynek okát „pontos elemzésekkel" kell kideríteni. Az idei érettségizők korosztálya, az 1992-1994 között születettek létszáma 6-7 ezer fővel kevesebb, mint a korábbi években születetteké. A bírálók a megcsappant jelentkezések kapcsán egyenesen sokkhatásról beszélnek. „A demográfiai magyarázatot nem lehet komolyan venni, ilyen fokú csökkenésre még nem volt példa az elmúlt 20 év során" – mondta lapunknak Horváth Bence, a Hallgatói Hálózat (HaHa) szóvivője. Hozzátette: ez az a következmény, amit az államtitkárságot leszámítva kezdettől fogva mindenki emlegetett az új felsőoktatási törvény kapcsán, azaz hogy a szegény diákok tíz­ezrei szorulnak ki a felsőoktatásból, köszönhetően a keretszámoknak és a finanszírozási rendszernek.

Continue reading


Nem csökkent drasztikusan a felsőoktatásba jelentkezők száma?

2012.03.08. – Ténytár

„A felsőoktatásba jelentkezők száma – az elektronikus jelentkezések előzetes adatai alapján – várhatóan idén sem csökken” […] „A február 24-ig meghosszabbított határidőig a jelentkezők minden szükséges segítséget megkapnak, hogy alapos és megfontolt döntést hozhassanak” – mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Debrecenben, február 21-én, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium „Start a diplomáért” című országjáró körútjának egyik állomásán.

Bár az államtitkár asszony a nyilatkozat idején még csak az elektronikusan leadott jelentkezésekről készült, korántsem teljes körű statisztikákat ismerte, a tőle már megszokott „nem kell félni, nem fog fájni” technikával próbálta eloszlatni a diákok fejében lévő bizonytalanságot jelentkezésükkel, jövőjükkel kapcsolatban.

Ugyan Hoffmann Rózsa ekkor még nem ismerte a tényleges számokat, most már látható, hogy megfontoltabban kellett volna nyilatkoznia. Azonban annyi valószínű, hogy ha a diákok minden segítséget megkaptak volna a jelentkezéshez, akkor nem gondolták volna sokan azt a legmegfontoltabb döntésnek, ha egyáltalán nem is jelentkeznek.

Márpedig sajnos ez történt, ugyanis idén összesen 109 ezren – a tavalyi számokhoz képest összesen 32 ezerrel kevesebben – adták be jelentkezésüket a felsőoktatás valamely intézményébe. Ennek legfőbb oka a hallgatói szervezetek, és a Ténytár szerint is nem más, mint a kiszámíthatatlanság, a felvételi keretszámok csökkentése csaknem minden területen, a tandíj, a röghözkötés hallgatói szerződések bevezetése, valamint a mindezek következtében elhatalmasodó tanácstalanság.

Mindezek fényében pedig feltehetjük azt a kérdést: vajon Hoffmann Rózsa átlátja a felsőoktatás jelenlegi helyzetét az államtitkári székből?

Continue reading