nyári szünet címkével jelölt bejegyzések

Luxus lesz az egyetemi diploma

2012.04.28. – Népszava

Újult erővel folytatódik a magyar felsőoktatás szétverése: a második Széll Kálmán Tervből és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) – lapunk birtokába került – előterjesztéséből kiderül: tízmilliárdokat takarítana meg a költségvetés az államilag támogatott képzési helyek további csökkentésén, a hallgatói szolgáltatások államosításán, valamint az egyetemek és főiskolák összevonásán.



Az előterjesztés szerint ugyanis a közeljövőben megalakul az egységes nemzeti hallgatói szolgáltató rendszer (NESZ). A NESZ kollégiumokat, diákszállókat, menzákat, büféket és sportlétesítményeket működtetne, átvéve például a kollégiumi épületek és szolgáltatások bérlési, vagyonkezelési feladatait is.

Szűkszavúan fogalmaz a magyar kormány által az Európai Bizottság elé terjesztett Széll Kálmán Terv 2.0. a felsőoktatással kapcsolatban, azt viszont egyértelműen mutatja, hogy folytatódik a forráskivonás az ágazatból. A folyamat eddig csak az államilag finanszírozott keretszámok drasztikus csökkentésében volt tetten érhető, ugyanakkor a költségvetési megszorításokat taglaló konvergenciaprogram – sokat sejtetően – így fogalmaz: "Jelentős változás várható a finanszírozás módja, kedvezményezettjei, jogcímei és egyéb paraméterei (pl. normatív támogatás) tekintetében". 

Continue reading


Lerövidítené a nyári szünetet Hoffmann Rózsa

2012.04.26. – Origo

Nehezen tudják megoldani a szülők a gyerekek elhelyezését nyáron, ezért az oktatási államtitkárság lerövidítené az általános iskolások nyári szünetét – jelentette ki Hoffmann Rózsa államtitkár a héten. A középiskolások vakációjához az érettségi rendszer miatt nem nyúlnának. A szülők szerint a cserébe hosszabbá váló tavaszi vagy téli szünetben még nehezebben tudnák elhelyezni a gyerekeket.

Rövidebb lesz majd a nyári szünet az általános iskolában, mert a szülőknek kevés a szabadsága – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfői rendhagyó osztályfőnöki óráján, írja a Zalai Hírlap. Az államtitkár szerint a változás csak az általános iskolásokat érintheti, a középfokú intézményekben az érettségi és a felvételi rendje miatt nem tervezik a vakáció rövidítését.

Csütörtökön késő délelőtt megkérdeztük az oktatási államtitkárságtól, hány nappal lenne rövidebb a nyári vakáció, mennyivel tartana tovább a téli és a tavaszi szünet, és már jövőre hosszabb lesz-e a tanév az általános iskolásoknak, de kérdéseinkre egyelőre nem válaszoltak.

Tavaly nyáron Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke már felvetette, hogy le kellene rövidíteni a nyári vakációt. Pokorni Zoltán akkor azt mondta, hogy a jelenlegi tízhetes nyári szünet számos család számára megoldhatatlan feladatot jelent a gyerekekkel való gondoskodás miatt. A Fidesz alelnöke szerint "ez az időszak nagyon hosszú, különösen a hátrányos helyzetű, szegényebb gyerekek esetében, akiknek a szülők nem tudnak programot csinálni".

Pokorni akkor azt javasolta, hogy év végén tartson tovább a tanítás, az évközi szüntek pedig legyenek hosszabbak. Az oktatási államtitkárságon erre úgy reagáltak: nem tervezik a nyári szünet rendjének módosítását. Ezzel ugyanis felrúgnák "a jelenlegi pedagógiai kultúrát és iskolai hagyományt". Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár azt mondta, hogy csak az év közbeni szünetek rendjének módosításán gondolkodnak.

A hosszabb tavaszi szünet nagyobb probléma lenne

Az [origo] által korábban megkérdezett diákok és szülők sem örültek a rövidebb vakáció tervének. "Rosszul is lettem, amikor hallottam" – reagált az ötletre az egy óvodás és egy kisiskolás fiút nevelő anyuka. Szerinte kell a gyerekeknek nyáron ennyi pihenés, és a cserébe hosszabbá váló őszi, téli, tavaszi szünetekben a gyerekek elhelyezését nehezebben tudná megoldani. Több szülő egyetértett ezzel, és hozzátették, hogy nyáron általában a nagyszülőkre bízzák a gyerekeket vagy nyári táborba küldik, ha meg tudják fizetni.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, Székely Hajnalka akkor azt mondta: szerinte nem a nyári szünet hosszúsága, hanem a családok pénzügyi gondjai jelentik a legnagyobb problémát. Becslése szerint a NOE tagjainak nagyjából nyolcvan százaléka nem engedheti meg magának a közös családi nyaralást. "Ezen az arányon az sem változtatna, ha nem nyáron, hanem a változékony tavaszi időben lenne hosszabb a nyaralásra fordítható szünidő. Másrészt nem hiszem, hogy júliusban, a harmincfokos kánikulában bárkit hatékony tanulásra lehetne ösztönözni" – mondta Székely Hajnalka.

A Nationmaster.com összeállítása szerint egy tizenkét éves magyar gyerek 971 órát tanul egy tanévben, és ezzel Magyarország a középmezőnyben foglal helyet. Az Unesco statisztikáira hivatkozó kimutatásban a legtöbb tanórát a Fülöp-szigeteki gyerekeknek kell végigülniük, akiknek 1467 órát számoltak, míg a legkevesebbet – az összesen 38 országot felsoroló táblázat szerint – a finn diákok töltik a padok mögött: 713 órát. Az adatok szerint Európában Magyarország azok közé az országok közé tartozik, ahol a többinél hosszabb ideig – körülbelül két és fél hónapig – tart a nyári szünet, de a balti országokban vagy Finnországban is hasonlóan hosszú a nyári vakáció. Az itteninél rövidebb, nagyjából két hónapos a nyári szünet Írországban, Portugáliában, Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban, Ausztriában. A legszerencsésebbek az orosz diákok, akik három hónapos nyári szünetre mehetnek.